A Szlovák Vasúttársaság akciójának célja felhívni a figyelmet a szív- és érrendszeri betegségek veszélyére.
A tanulmány szerint felével kisebb volt az esélye a demencia kialakulásának a rendszeresen internetező idősebbeknél.
A dió sokféle ételt tesz igazán ínycsiklandóvá, de az egészségünkre gyakorolt hatását is érdemes feltérképezni!
Nagyon ráférne gyermekeinkre a több mozgás, de ennek több feltétele is van.
Amennyiben megbízhatatlan kereskedelmi láncokon keresztül szerzik be ezeket az eredeti gyógyszerekre gyakran nagyon hasonlító készítményeket komoly veszélynek tehetik ki magukat.
Egyáltalán nem ritkaság, hogy a beteg nem emlékszik rá, mikor írta fel orvosa a gyógyszereit és azt sem tudja, hogy a recept mikor jár le.
Hogy merre tart a daganatos gyermekek gyógyítása, arról beszélgettünk a Gyermekbetegségek Nemzeti Intézete Hemato-Onkológiai Klinikájának a főorvosával.
A tavaszi böjtnek ősi hagyományai vannak, mely számtalan pozitív hatással járhat.
A fizikai terhelésre jelentkező szédülést, eszméletvesztést mindig vegyük komolyan, vizsgáltassuk ki, mi áll a hátterében.
Rosszabbodott az állapota Pelének, a brazilok háromszoros világbajnok futball-legendájának.
Az influenzaszezonban gyakran kell szellőztetni az iskolákban és a munkahelyeken, ügyelni kell a kézfertőtlenítésre, és a felületeket is gyakran kell fertőtleníteni – javasolja Ján Mikas országos tiszti főorvos.
A lakosság 7 százaléka érintett.
Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni a vénás vitaminkoktélokkal!
Az ilyen károsodás az ember egész életét végigkísérheti, és ha valaki fiatal korában túl hangos zenét hallgat, túl hangos zajnak van kitéve, az később a korral járó hallásvesztésnek is jobban ki van téve.
A túlzott szőlőevés nem kívánt hatást gyakorolhat a belekre.
A szervezetünk minden sejtjének szüksége van a vízre.
A nyári szezon és a hozzá kapcsolódó fesztiválok és rendezvények kedveznek a vírus terjedésének.
Gyakori, hogy borzasztó nyaki fájdalommal és merevséggel ébredünk, aminek legtöbbször az a banális oka, hogy rossz pózban alszunk.
Több körzeti orvos már annyira kimerült, hogy befejezi praxisát akkor is, ha nincs, aki a helyére lépjen.
Az egészségügyi hivatal szerint fokozottan kell ügyelni az úgynevezett járványügyi szempontból kockázatos élelmiszerekre, különösen akkor, ha gyártásuk, tárolásuk és kezelésük során nem garantált a kellő higiénia.
A köröm jó indikátor lehet, és figyelmeztethet akkor is, ha éppen nincs egyéb tünetünk.
A vitaminok olyan esszenciális molekulák, amelyekből lényegesen kisebb mennyiségre van szükségünk.
Az új évtől bővül azok köre, akiknek nem kell hozzájárulást fizetni a gyógyszerek kiváltásánál.
Ha az új évben megfogadta, ledob a kilóiból, segítünk.