Ki beszél itt betegekről?
Aláírtam egy petíciót. Azért, hogy „hozzák vissza” a nők számára az ingyenes kétévenkénti mellszonográfiát. Az orvosom úgy informált, hogy újabb „merénylet” készül a nők ellen. Drasztikusan, évekkel kitolnák a szűrővizsgálatokat és a mammográfiát! Magyarán évekig nőgyógyászi felügyelet lennének a nők. Mert ugyebár csak a töredék lesz az, akinek nemcsak fontos az egészsége, de azért még fizetni is hajlandó… Egek ura, magának tele lesz rákos beteggel a rendelője! Önkéntelenül is ez csúszott ki a számon. Az orvos halkan megjegyezte, már most is rengeteg fiatal nők küszködik súlyos betegségekkel… Nem előre fele haladunk, hanem visszafele, ami sötét jövőt sejtet…
Ez csak a legfrissebb tapasztalat. Van egy másik is. Életveszélyes állapotban került be egy rokon a kórházba. Vércukorszintje az egekben volt. Diabétesze csak akkor derült ki számára. Az ötödik napon, 10-es érték feletti cukorszinttel már küldték is haza. Közvetlen életveszély elhárítva, kezelje tovább a „cukororvos”, tanulja meg mérni a cukrát és adja be magának az inzulint is… A kórháznak bizonyára ennyi napig érte csak meg bent tartani. Anyagilag.
Ennél már csak az bizarrabb, mikor kedves ismerősöm édesanyját agyvérzés után három nappal már küldték is haza. Kellett az ágy valaki másnak. Közvetlen életveszély elhárítva, kezelje tovább a neurológus, oldja meg az ellátását a család, szinte nulla perc alatt. A kórháznak anyagilag bizonyára csak eddig érte meg… Meg aztán, nyolcvanon túl mégis mit csináljanak vele?
Az emberben ilyen történetek hallatán az ütő megáll. Mintha nem az egészségügy lenne a betegért. Mintha nem azért fizetnénk szép kis háromjegyű summákat havonta, hogy szükség esetén ellássanak bennünket. Ahogy az jár. Kellő körültekintéssel, emberséggel.
Nem azt akarjuk érezni, hogy teher vagyunk, hanem azt, hogy gondoskodnak rólunk, megpróbálják visszaadni egészségünket. Ha ezt pár kedves szóval teszi a kórházi személyzet, azzal mi már megelégszünk. Jókedvéből senki sem megy vagy kerül kórházba. Nincs az az ember, aki szívesen tartózkodik valamelyik kórházi osztály betegágyán hosszan.
Mostanra odajutottunk, hogy már a súlyos betegségben szenvedőkkel sem lacafacáznak. Akkor is hazaengedik, amikor az még nem indokolt, esetleg még veszélyes is lehet. A betegre nézve, természetesen. A kórház a „zsetont” megkapja, utána a vízözön…
Csak beteg ne legyek! Ezt az óhajtást sokan ismerik. Főleg, akik már megtapasztalták egy-egy egészségügyi intézmény „vendégszeretetét”, esetleg sokat kellett várni valamelyik kivizsgálásra.
Ki tudja, lehet, éppen az a cél, hogy minél betegebb legyen az ország lakossága. A sokkal olcsóbb prevenció helyett a méregdrága gyógyítás felé mozdulunk el? Teljesen szembe mennénk a trendekkel? Vagy oldjuk a nyavalyáinkat magánrendelőkben? Hát arra meg rámehet a gatyánk, és a többségnek nincs is rávalója.
Egyet biztosan megértettem az elmúlt időszakban. Az egészségügyi ellátás is kőkemény biznisz. Csak az a baj, hogy ez a mi bőrünkre megy. Akár még az életünkbe is kerülhet.
