Beérett a munkánk gyümölcse
A roma felmentő sereg és a betelepülők
Valahol utat tévesztettek
Kórházban ápolják Fedor Flašík üzletembert, aki éveken át politikai körökben is mozgott, kampányolt a HZDS-nek és a Smernek is.
A legtöbb beteg továbbra is a Dunaszerdahelyi járásban, az öt évnél fiatalabb gyerekek körében van. A megbetegedések 3,7 százaléka járt szövődménnyel, leggyakrabban orrmelléküreg-gyulladással.
Az államfő két napra lemondta összes programját.
A hideg lakás egészségügyi kockázatot is jelenthet.
Ha csökken az oltottság, fennáll a lokális és világjárványok veszélye.
Vesekő miatt két napra minden programját lemondta.
Leggyakrabban a vékonybél utolsó, vastagbél felé eső szakaszát vagy magát a vastagbelet támadja meg.
Nem szabad az önsajnálatba, a betegségképbe beleragadni.
A húszéves, izomsorvadásban szenvedő Nagy Tibor ágyhoz kötötten is állandóan kérdez, vagy az internetet bújja.
Vesebajok esetén legfontosabb a megfelelő napi folyadékfogyasztás.
Az alkohol azért növeli a rák kockázatát, mert a metabolizmusa során olyan vegyületek is keletkeznek, amelyek a DNS-hez kötődve mutációkat hozhatnak létre.
A koronavírus miatt legalább háromszor annyian halnak meg, mint influenzában.
Hogy működnek a gyermekorvosi rendelők járvány és vészhelyzet idején? Erről kérdeztük Kosár Kinga dunaszerdahelyi gyermekorvost.
A bőrön lévő kisebb-nagyobb vöröses foltoknak érdemes utánajárni, ugyanis a panasz ITP-re is utalhat, amely vérzékenységgel jár!
Mary Ann élt a lehetőséggel, vállalta, hogy nevetség tárgyává váljon, hogy gondoskodni tudjon gyermekei jólétéről.
Fokozottan figyeljünk a kilincsek és különféle fogantyúk fertőtlenítésére is.
Ennyire rövid idő alatt valamennyiünknek komoly feladat lenne önerőből ekkora összeget téríteni,
Itt a tudományos magyarázat arra, hogy miért viseli nehezebben a betegségeket az erősebb nem a nőknél?
A szülők egyöntetűen vallják, nem volt könnyű elfogadni a helyzetet, mert nagy a valószínűsége, hogy a fiuk állapota orvosi műhiba következménye.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az elmúlt 50 évben drámaian megnőtt az új esetek száma világszerte.
A porckorongsérv meglehetősen gyakori betegség, ám a legtöbb esetben nem jár együtt erős tünetekkel.
A száraz szem szindróma egyre több embert érint: hosszú órákat töltünk a képernyő előtt, esetleg az okostelefonunkat vagy táblagépünket nyomkodva.
Fülöp-szigeteken régóta foglalkoztatja a közvéleményt az elnök egészségi állapota.
Akárcsak nekünk, embereknek, a kutyának és a macskának is a legfontosabb érzékszerve a szem.