2021. szeptember 12., 15:40

Egy hosszú, forró nyár 1939-ben - II. rész

Magyar részről a németekkel való együttműködés egy Lengyelország ellen megvívandó háborúban szóba sem jöhetett. Sőt Teleki Pál 1939. augusztus végén nem hivatalosan, magánszemélyeken keresztül világosan megüzente az angol kormánynak, hogy Magyarország semleges kíván maradni egy német–lengyel összetűzés esetén. „Amennyiben a német csapatok megkísérelnék, hogy Magyarországra hatoljanak be, az ország fegyveresen fog ellenállni” – hangzott a magyar miniszterelnök üzenete.

német katonák második világháború
Fotó: Archívum

Rövidesen mind a szlovák, mind a magyar politikai vezetésnek megadatott a lehetőség, hogy bizonyítsa a saját nemzete és egész Európa előtt politikai öncélúságát, nemzetközi szolidaritását és erkölcsi elkötelezettségét. Szeptember 1-jén kiröppent a szellem a palackból, a rombolás és a pusztítás szelleme. A nemzetközi politikai élet nagy meglepetésére a Szovjetunió és Németország 1939. augusztus 23-án Moszkvában megnemtámadási szerződést írt alá. Ma már köztudott, hogy ennek az úgynevezett Molotov–Ribbentrop-paktumnak volt egy titkos záradéka, amelynek a szövege a következő:

A Német Birodalom és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége közötti megnemtámadási szerződés aláírása alkalmából a két fél alulírott teljhatalmú megbízottai szigorúan bizalmas megbeszélést folytattak kétoldalú érdekszféráik elhatárolásáról Kelet-Európában. E megbeszélések a következő eredményre vezettek:

1. Abban az esetben, ha területi-politikai átalakulás következne be a balti államokhoz (Finnországhoz, Észtországhoz, Lettországhoz, Litvániához) tartozó területeken, Németország és Szovjetunió érdekszféráinak határát Litvánia északi határa alkotja. Ezzel összefüggésben mindkét fél elismeri Litvánia érdekeltségét a Vilna-területen.

2. Abban az esetben, ha területi-politikai változás következne be a lengyel államhoz tartozó területeken, Németország és a Szovjetunió érdekszféráit hozzávetőleg a Narew, a Visztula és a San folyó határolja.

3. Délkelet-Európa tekintetében a szovjet fél Besszarábia iránti érdekeltségét hangoztatta. Német részről e területet illetően teljes politikai érdektelenséget nyilvánítottak.

4. E megállapodást mindkét fél szigorúan titkosan kezeli.“

Szeptember elseje, a második világháború nyitánya

Augusztus 23-a után – bár a Moszkvában aláírt szerződés titkos záradékának konkrét megállapításai nem voltak ismertek – napokon belül felforrósodott a politikai légkör egész Európában. Amint azzal számolni lehetett, néhány napon belül – szeptember 1-jén, hajnali 4:45-kor – Németország megtámadta Lengyelországot.

A Német Birodalomnak az első perctől egy kicsi, de lelkes és elszánt segítője is akadt: a Szlovák Köztársaság.

A szeptember 1-jei német támadás Lengyelország ellen – utólag mind a politikusok, mind a történészek e napot tekintették a második világháború nyitányának – lehetőséget biztosított Szlovákiának arra, hogy fegyveresen is bizonyíthassa hűségét, érdekazonosságát és feltétlen elkötelezettségét Németország oldalán. A szlovák politikai vezetés lelkesedve vette tudomásul ezt a lehetőségét, és hadseregük rögtön az első napon belépett a háborúba, természetesen ugyancsak hadüzenet nélkül. A szlovák honvédelmi miniszter, Ferdinand Čatloš tábornok szeptember 1-jei hadparancsában öntudatosan és félre nem érthető stílusban kinyilvánította: „Érdekeink a német hadsereggel kötöttek össze bennünket, aminek következtében ellenséges viszonyba kerültünk Lengyelországgal.” Szlovákiának most bizonyítania kell, hogy mennyire hűséges és megbízható szövetségese nagy pártfogójának. „Aszerint fognak megítélni bennünket most és a jövőben is, hogy milyen magatartást tanúsít hadseregünk a harcok folyamán. (…) Az elszánt Németországnak elszánt szövetségesekre van szüksége” – hangsúlyozta lelkesítően a miniszter.

Katonák, gárdisták, szlovákok!

A Lengyelország ellen felállított szlovák hadsereg három gyalogos hadosztályból és egy gyorsreagálású különítményből állt. Tényleges harci cselekményekben csak az első és a harmadik – Jánošík, illetve Rázus fedőnevű – hadosztály vett részt. Alexander

Mach, a szlovák propagandahivatal főnöke, egyúttal a Hlinka-gárda országos főparancsnoka mindjárt a háború kitörésének napján rádiószózatot intézett a gárdához, a hadsereghez és voltaképpen az egész nemzethez. Beszédét – tekintettel annak jelentőségére – másnap a napilapok is közölték. A propagandafőnök fennen hirdette: eljött az ideje Lengyelország példás megbüntetésének, elvégre a lengyelek – a magyarokkal szövetkezve – osztozni akartak a leigázott Szlovákián. Ezt akadályozta most meg a vitéz szlovák hadsereg, együttműködve nagy német szövetségesével. „Katonák, gárdisták, szlovákok! Kijelentjük, hogy hűségesen teljesíteni akarjuk kötelességünket, mert tudatában vagyunk annak, hogy a határokon túl is hű szlovák szívek dobognak, akik szabadon akarnak élni, együtt az övéikkel” – szállt lelkesítően a propagandafőnök-gárdafőparancsnok szava az éter hullámain, illetve volt olvasható másnap a szlovák sajtóban.

A szlovák politikai vezetés és a sajtó a lengyelek elleni uszító propaganda-hadjáratot igyekezett Magyarország – és általában az egész magyarság – felé is kiterjeszteni.

Mach szinte megszállottként ismételgette: a lengyelekkel való leszámolás egyúttal Magyarországra mért csapást is jelent. „Az északi szomszédunk a sírunk felett készült kezet fogni a déli szomszédunkkal. Mi azonban nem szűntünk meg bizakodni, és a sérelem után bekövetkezett a bosszúállás” – állapította meg önelégülten a Lengyelország tragédiáján örvendező egykori papnövendék. Szerinte azonban ez a bosszú még nem teljes. Vajon mi hiányzik még a teljes nemzeti kielégüléshez? Erre is mindjárt megkapjuk a választ: „Ha bosszút álltunk az egyik oldalon, eljön a leszámolás napja a másik oldallal is. Nem tudjuk, mikor, nem tudjuk, hogyan, de eljő” – szögezte le Mach a megszállott ember bizonyosságával a Slovenská pravda szeptember 3-i számában.

Miskolcig kitolt határok

A Magyarország-ellenes szlovák propaganda a nép között tudatosan terjesztett hamis híresztelések útján is megnyilvánult. A magyar hírszerzés szeptember 10-i jelentésében például felhívta a figyelmet a következő jelenségre: „Szlovákiában a hivatalos tényezők állandóan azt a hírt terjesztik a nép között, hogy ha a németek a lengyelekkel végeztek, akkor a magyarok ellen fognak fordulni, és Szlovákia javára a határokat egész Miskolcig fogják kitolni.” A magyar királyi rendőrség határszéli kirendeltsége ezekben a napokban ugyancsak arra hívta fel a Belügyminisztérium Közbiztonsági Osztályának figyelmét, hogy Szlovákiában a lakosság között olyan hírek kezdenek terjedni, hogy a lengyel hadjárat után a szlovák haderő – német támogatással – meg fogja támadni Magyarországot.

A lengyel hadszíntérről érkező, naponta ismétlődő lelkes hadijelentések csupa „közös” – német és szlovák – sikerről számoltak be.

„Csapataink leküzdötték a frontvonal keleti szakaszán az ellenség erős ellenállását, és heves harcok után hősiesen végrehajtott frontális támadással az ellenséget 20 kilométeres visszavonulásra kényszerítették. (…)

A Lengyelország ellen folyó háborúba – mint tudjuk – szeptember 17-én a Szovjetunió is bekapcsolódott, ugyancsak hadüzenet nélkül. Szeptember 17-én, vasárnap tehát a Szovjetunió is hadviselő féllé vált a lengyel háborúban, a francia és az angol hadüzenet Moszkva felé azonban elmaradt. Ezzel Lengyelország sorsa végleg megpecsételődött. A háborús és politikai események ilyen alakulása csak növelte a szlovák politikai elit, a sajtó és a társadalom önbizalmát. A Slovenská politika szeptember 19-én például már arról vezércikkezett, hogy a Szlovák Köztársaság helyzete a közép-európai geopolitikai térben ezután még szilárdabb lesz, mivel a szlovák államiságot elismerő Szovjetunió lesz Németország mellett a másik nagyhatalmi oltalmazója.

A szóban forgó szerkesztőségi vezércikk azt a kérdést is felvetette: mi lesz a sorsa a néhány hónappal azelőtt – 1939 márciusában – Magyarországhoz visszakerült kárpátaljai területeknek, vajon a szovjet csapatok nem veszik-e mindjárt e területeket is birtokba? És amennyiben ez bekövetkezne, vajon ezek folyományaként miért nem történhetne meg az 1938. november 2-i bécsi nemzetközi döntőbírói határozat értelmében Magyarországnak átadott „déli területek” visszaadása Szlovákiának? – engedte szabadjára gondolatait az idézett vezércikk szerzője.

Cserbenhagyott Lengyelország

Anglia és Franciaország 1939. március 31-én – mint arra már utaltunk – garantálták Lengyelország területi sérthetetlenségét. Eszerint minden Lengyelországot érintő agresszió angol és francia hadüzenetet von maga után a támadó fél ellen. A két nyugat-európai nagyhatalom szeptember 3-án valóban hadat üzent Németországnak, bár az is tény, hogy harci cselekmények nem zajlottak a francia–német határon, és így a megtámadott Lengyelország „tehermentesítése” nem következett be.

Azon pedig már meg sem ütközünk, hogy az álságos angol és francia kormány a Szovjetuniónak sem üzent hadat, pedig Sztálin birodalma ugyancsak agresszorrá vált azáltal, hogy szeptember 17-én hadüzenet nélkül megtámadta a végveszélyben lévő Lengyelországot.

A háború kimenetele ezek után már nem lehetett kétséges. Szeptember 28-án elesett Varsó, október 6-án pedig az utolsó harcoló lengyel katonai egységek is letették a fegyvert.

A nagy háború folytatása

Az eddig elmondott eseménytörténet alapján vajon megfogalmazható-e teljes bizonyossággal, hogy kit, kiket is terhel felelősség a második nagy világégés kirobbanásáért? Mielőtt erre ki-ki megfogalmazná saját válaszát, vegyük közelebbről szemügyre Viktor Szuvorov orosz történész, volt szovjet katonatiszt fejtegetéseit a témával kapcsolatban.

„1939. szeptember 18-án a szovjet kormány egy hivatalos jegyzékben Lengyelország kormányát tette felelőssé a háborúért. 1939. november 30-án Sztálin mást jelölt meg bűnösként a Pravdában: 'Anglia és Franciaország megtámadták Németországot, és ezzel magukra vállalták a jelenlegi háború felelősségét.' 1941. május 5-én Sztálin a Katonai Akadémia végzősei előtt tartott titkos beszédében még egy értelmi szerzőt nevez meg: Németországot. A háború befejezése után a 'bűnösök' köre tovább bővült. Sztálin kijelentette, hogy a második világháborút a világ összes kapitalista országa kezdte. Sztálin álláspontja, miszerint a Szovjetunió kivételével mindenki bűnös (mert a Szovjetunió nem volt kapitalista állam), nyilvánvalóan hosszú időre beépült a kommunista mitológiába. Bár Gorbacsov kormányzása alatt sok minden megváltozott a Szovjetunióban, de Sztálin álláspontjának a háború kezdeményezésével kapcsolatos érvényessége nem.

A magam részéről megkockáztatom azt az állítást, hogy a szovjet kommunisták csak azért vádolták a világ összes államát a második világháború kezdeményezésével, mert így akarták eltussolni a saját szégyenteljes háborús uszító szerepüket” – fogalmaz Szuvorov.

A magunk részéről kijelentjük, hogy a második világháborút a Párizs környéki békediktátumok kiötlői, megalkotói és életben tartói idézték elő. Ezek a „békecsinálók” már 1919-ben „gondoskodtak róla”, hogy „húsz év fegyverszünet” után folytatódjék az 1914–1918-as évek nagy háborújának véres öldöklése.

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2021/36-os számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.