2021. június 23., 11:04

A diószegi Mária mennybevétele templom

Diószeget először 1252-ben említi egy oklevél, plébánosáról, illetve a templomáról pedig 1332-ben szól egy másik irat.

diószegi templom
Médialapozó
Fotó: Görföl Jenő

Első, Szűz Mária tiszteletére emelt temploma a török időkben elpusztult. Újjáépítésére a 17. század első felében került sor. Ez a klarisszák temploma volt, akiknek kolostoruk is állt itt. Hamarosan ez a templom is romos állapotba került, csak a tornya maradt meg.

Mivel a klarisszák rendjét feloszlatták és vagyonuk a vallásalapba került, ezért az új templomot 1786-ban a vallásalap építtette. S mert a korábbi templom nyugati oldalán lévő torony megmaradt, ehhez a toronyhoz, a szentélyhez kapcsolódva, építették hozzá az új templomot. A mai templom így délkelet–északnyugati tájolású.

diószegi templom
Fotó:  Görföl Jenő

A templom főoltára Szűz Mária mennybevételét ábrázolja. Jobb oldali mellékoltárát Szent Mihálynak szentelték, a bal oldalit a Szent Kereszt tiszteletére.

diószegi templom
Fotó:  Görföl Jenő

A templom homlokzatán egy Madonna-szobor látható, a templomban pedig egy keresztelőkút, amely a korábbi templomból maradt meg.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/25. számában.

diószegi templom
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!