Diószeg

Sládkovičovo
város
magyar lakosság 1910
78%
2 932
magyar lakosság 2011
32%
1 737
Népesség: 5 309
Terület: 29,09 km²
Tszf. magasság: 120 m
Körzethívószám: +421 (0) 31
Irányítószám: 92521
Természeti tájbeosztás: Kisalföld, Mátyusföld, Vízköz - Kisalföld, Mátyusföld, Alsó-Vágmente 1918 előtti vármegye, járás, rang: Pozsony vármegye Galántai járás kisközség

Diószeg a Kisalföldön, a Mátyusföld középső részén, a Vízköz és Alsó-Vágmente kistájak határánál, a Dudvág mentén fekszik, Galántától 7 km-re nyugatra, Szeredtől 13 km-re délnyugatra, Nagyszombattól 23 km-re délre, Szenctől 22 km-re keletre, a Pozsony-Budapest vasúti fővonal mentén (vasútállomás). Fontos forgalmi csomópont: érinti a Pozsonyt Szereddel összekötő 62-es főt, melyről itt ágazik el a 75-ös út Galánta és Érsekújvár (55 km) felé, az 510-es út pedig Jóka (14 km) felé teremt összeköttetést. Mellékutak vezetnek Nagyszombat, Hidaskürt (9 km) és Gidrafa (26 km) felé. Nyugatról Pusztafödémes, északról Ábrahám és Kismácséd, északkeletről Nagymácséd, keletről Galánta, délkeletről Nemeskosút, délnyugatról pedig Vízkelet zúgói kataszterével és Nagyfödémessel határos. Délnyugati határának egy részét a Feketevíz alkotja, határában két erdő is található (Egresi- és Vinceházi-erdő).

Közigazgatás

A Nagyszombati kerülethez és a Galántai járáshoz tartozik. 1943-ban Magyardiószeg és Németdiószeg kisközségek egyesítésével jött létre, 1983-ban városi rangot kapott. Elődközségei 1920-ig Pozsony vármegye Galántai járásához tartoztak, majd Csehszlovákiához csatolásuk után végig a (változó területű) Galántai járáshoz. 1938-1945 között visszacsatolták őket Magyarországhoz (Nyitra-Pozsony k.e.e. vármegye, Galántai járás), majd 1943-ban a magyar közigazgatásban egyesítették őket Diószeg néven, melyet egyben nagyközséggé is nyilvánítottak. Ebben az időszakban határközség volt, északnyugati határa alkotta az államhatárt Magyarország és Szlovákia között. Az 1943-ban egyesített Magyardiószeg (24,85 km²) és Németdiószeg (4,23 km²) területe ma egyetlen katasztert alkot, melynek területe 29,09 km², megegyezik a száz évvel ezelőttivel. 1938-1945 között hozzácsatolták a Szlovákiához került Pusztafödémes Magyarországhoz csatolt határrészét is, így területe harmadával nőtt (38,73 km²-re), 1945 után ezeket a területeket elvesztette. 1986-2002 között hozzácsatolták Kismácsédot.

Népesség

Diószeg a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. Elődközségeinek 1910-ben 3745, 1921-ben 4145, 1939-ben 4808, túlnyomórészt magyar nemzetiségű és római katolikus vallású lakosuk volt. Magyar- és Németdiószeg egyaránt magyar többségű volt, előbbinek 1921-ben mintegy egytizede szlovák nemzetiségű volt, utóbbinak egyharmada németnek vallotta magát. 1930-ban a két Diószegnek 4474 lakosa volt, melyből a magyarok aránya 54,4%, a szlovákoké 28,1 %, a németeké 9,9 %, a cigányoké 5,1 % volt. Zsidó közösségét (1930-ban 80 fő) 1944-ben koncentrációs táborba hurcolták. A második világháború utáni kitelepítések, a reszlovakizáció és a lakosságcsere alapvetően megváltoztatta Diószeg etnikai képét. A németeket és a magyarok jelentős részét kitelepítették és (főként Pitvaros községből) magyarországi szlovákokat telepítettek be. 1970-ben népessége elérte a maximumot (6193 fő). 1991-re már szlovák többségű volt, a magyarok aránya az asszimiláció eredményeként 1991-2011 között 46,2 %-ról 31,7 %-ra csökkent. Jelentős a romák aránya is (12,2 %). A kilencvenes évekre még kismértékű népességnövekedés jellemző, 2001-2011 köz˜ött azonban népessége már egytizedével csökkent. Lakosságának többsége (58,0 %) római katolikus vallású. 2011-ben Németdiószegen élt a város lakoságának 40,8 %-a (2235 fő), Magyardiószegen pedig 59,2 %-a (3244 fő, ebből Újhelyen - mely a város egyetlen lakott külterülete - 149 fő).

Történelem

Árulkodó nevét a hajdan itt állott, és IV. Béla oklevelében említett diófaerdőről kapta. A kései középkorban a Dudvágszegi család birtokolta, majd többször gazdát cserélt, a középkor végén pedig a Dudvágszegiektől származó Diószeghi családé volt. A középkori források Diószeg és a ma Galántához tartozó Hódi között említenek egy Annaföld nevű, azóta elpusztult falut is. Diószeg a 16. századtól egészen a szerzetesrendek 18. század végi feloszlatásáig a klarissza női szerzetesrend birtokába tartozott. A 16. században városi rangot kapott, a 17. században pedig vásártartási és vámszedési előjogokat is, ám a század végi törökellenes háborúk pusztításaitól sokat szenvedett, régi templomát is lerombolták. A szomszédságában fekvő Dudvágszeg falu ekkor semmisült meg. Néhány évtizeddel később, a Rákóczi-szabadságharc során a császári csapatok kifosztották és megszállták, később pedig felégették. Ekkor az a falu pusztult el, amelynek a helyén később létrejött a ma is létező Újhelypuszta. Diószeg azonban minden dúlást túlélt, még ha faluvá is minősült vissza. Kiváló minőségű termőföldjén mezőgazdasággal foglalkoztak a helybeliek, és jelentős volt a halászat is. II. József uralkodása idején németeket telepítettek ide, és 1853-ban önállósult a Németdiószeg nevű falu az eredeti község délnyugati szomszédságában. Miután az uralkodó feloszlatta a szerzetesrendeket, a falu a vallásalap kezelésébe került, ahonnan az Erdődy család vásárolta meg, majd az Esterházy, végül a Zichy családé lett. 1850-ben megépült a vasút, a Pest–Pozsony fővonal egyik állomása lett, aminek köszönhetően számos vendégfogadó nyílt. Egészen a 20. századi csehszlovák földreformig a Zichyek tulajdonában állt, és földeket bérelt itt az 1885-ben, Diószeghi Kuffner Károly által létrehozott, nagy jelentőségű helyi cukorgyár is, amely mintagazdaságot üzemeltetett. A cukorgyár beindulása után A 19. században gyorsan fejlődött község vásárszabadalmát 1870-ben újították meg. A 20. század elején már távírója is volt, 1912-ben pedig felépült a Mária malom. A trianoni béke Csehszlovákiához csatolta, a 20-as és 30-as években rendszeresek voltak a mezőgazdasági munkások és az építőmunkások, valamint a cukorgyár munkásainak sztrájkjai. A bécsi döntés 1938. november 2-án visszaadta Magyarországnak, és 1943-ban egyesítették Németdiószeggel. 1945-től ismét Csehszlovákiához csatolták. A világháború után magyar lakosságának egyharmadát kitelepítették Magyarországra, vagy Csehországba deportálták kényszermunkára, továbbá a németeket is kitelepítették. 1948-ban elvették hagyományos nevét, és Andrej Sládkovič szlovák költőről nevezték el. Az 50-es években, a helyi szövetkezet keretén belül len- és kenderfeldolgozás folyt itt, trágyaüzemet, majd talajjavító szövetkezetet hoztak létre. 1983-ban kapott városi rangot. A rendszerváltás után ipara hanyatlásnak indult, a cukorgyár 2000-ben megszűnt. Magyardiószeg eredetileg döntően magyar többségű település volt. A cukorgyári munkalehetőség miatt beköltöző szlovákok a lakosság egytizedét alkották. 1943-ban egyesítették Németdiószeggel, az így létrejött településnek négyötöde magyar volt, a lakosság fennmaradó része pedig fele-fele arányban német és szlovák. A második világháború utáni deportálásokkal és kitelepítésekkel erőszakosan megváltoztatták a nemzetiségi összetételt, hiszen a magyarok harmadát, valamint a németeket is eltüntették a faluból. A rendszerváltás óta a gyorsuló asszimiláció hatása is érződik, így a magyarok ma már csak a népesség harmadát teszik ki.

Mai jelentősége

A városban magyar és szlovák nyelvű óvoda és alapiskola, szlovák művészeti alapiskola, valamint kétnyelvű szakközépiskola található. A Danubius Főiskolán 2005 óta szlovák nyelvű jogi, közigazgatási és szociális képzés érhető el. A városban rendelőintézet működik. Iparát a konzervgyár és a textilüzem képviseli, 1867-ben alapított cukorgyárát viszont 2000-ben felszámolták. Határában termálfürdő található. Szűz Mária mennybevételének szentelt katolikus temploma a 17. században épült, 1736-ban barokkosították, majd 1786-ban átépítették. Az Esterházy-, majd Zichy-kastélyt a 18. század közepén emelték reneszánsz alapokon, 1885-ben neobarokk stílusban alakították át, és a cukorgyár-alapító Kuffner család birtokába került.