Az egyeztetést azért kezdeményezte a két szervezet, mert úgy látják, hogy az "erősebb kijelentések" inkább mélyítik a szakadékot a fenntartó és az egyetem között.
Sebastian Kurz osztrák kancellár a Twitteren péntek este azt írta: Ausztria nem akar adósságuniót, így elutasítja, hogy a mentőalapban összesen ötszázmilliárd eurós támogatási összeg szerepeljen.
Az iszlám köztársaságban 88 194 fertőzöttje és 5574 halálos áldozata van a koronavírusnak a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint.
Milan Mazurek szerint Remišová nem alkalmas arra, hogy ő legyen a beruházásokért és regionális fejlesztésekért felelős miniszter, mert nem a hozzáértése okán kapta meg a pozíciót.
Korábbi országos televíziós vitáikhoz képest jóval kevesebbet támadták egymást.
Kezdeményezni fogják a kormányzót ábrázoló lovas szobor felállítását a Szent Gellért téren.
Santa Comba Dao önkormányzata azt hangoztatja, egyáltalán nem áll szándékában a néhai diktátor dicsőítése.
A felkészült diplomata imázsa.
Ezúttal a menedékkérőknek járó juttatásokról vitáznak.
Folyik a sárdobálás Kiska és Fico között, Pellegrini mossa kezeit.