A Kukkonia polgári társulás hosszútávú szakmai képzést indított a csallóközi vendéglátóipari szakközépiskolák diákjai számára.
Nem közömbösek a csallóközi vendéglátósok a régió gasztronómiája iránt, készek fejleszteni és szükség esetén együtt gondolkodni a sikeres jövő érdekében.
A hotelek éttermeiben az elszállásolt vendégek fogyaszthatnak, de tilos lesz ünnepségeket vagy más jellegű rendezvényeket tartani.
A várva-várt nyitást és a jó időt kihasználva sokan mentek a vendéglátóhelyek teraszaira országszerte.
Egy-egy bor így dzsessz vagy klasszikus dallamként, esetleg kelta balladaként köszön vissza.
A turizmusban dolgozók és a kultúra területén tevékenykedők mellett a vendéglátósokat is rendkívül kedvezőtlenül érintik a döntéshozók járványintézkedései.
A legtöbben megpróbálnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, de sokan már a túlélésért küzdenek. Két rimaszombati étterem tulajdonosát kérdeztük meg, hogyan látják a kialakult helyzetet.
Lassan ébred kényszerű álmából a főváros.
A kassai vendéglátósok arra kérik a város vezetését, engedje el a kerthelyiségek, nyári teraszok üzemeltetésével kapcsolatos költségeket. Úgy tűnik, kezdeményezésük sikeres lehet.
Az éttermek és az egyes bárok üzemeltetői visszafordíthatatlan károkról beszélnek.
November elsejétől tilos a dohányzás Ausztriában az összes olyan nyilvános helyen, ahol ételt és italt állítanak elő, dolgoznak fel, adnak ki, vagy fogyasztanak.
A rimaszombati Palazzo étterem tulajdonosa és vezetője elmeséli, milyen út vezetett a sikerhez.