2019. október 27., 10:45

Küzdelmes munka és harmónia

Halász Attila 22 éve vállalkozik, az elmúlt években a vendéglátóiparban teremtette meg a megélhetését. A rimaszombati Palazzo étterem tulajdonosa és vezetője elmeséli, milyen út vezetett a sikerhez.

halasz-attila1.jpg

Milyen indíttatásból kezdtél vállalkozni?

Gyerekkoromtól tudtam, hogy vállalkozni szeretnék. Akkor még nem tudtam, hogy pontosan mivel szeretnék foglalkozni, de abban biztos voltam, hogy nem szeretnék alkalmazottként dolgozni.

Honnan indult a vállalkozásod, és hol tart most?

A katonai szolgálat után kiváltottam a vállalkozói engedélyt, és egy ruhaboltot nyitottam. Sokat jártunk át akkoriban a fejlettebb Magyarországra, ahol megtetszettek a divatos ruhaboltok, ezért határoztam el azt, hogy itthon én is ezt fogom csinálni. Sajnos hibáztam, nem figyeltem eléggé az üzletre, ezért két év múlva be kellett zárni. Megfizettem a tanulópénzt, de szerencsére sokat tanultam ebből az időszakból, a kudarc is kellett a későbbi sikerekhez. Ezután pár hónapra beálltam egy szállodába dolgozni. Itt értettem meg, hogy a vendéglátás a megfelelő terület számomra, hogy ezzel tudnék kiteljesedni. Így a vendéglátásban kezdtem mozogni. Néhány év alatt több helyet is nyitottam, volt köztük kávézó, söröző, étterem, ezek azonban még mind bérleményben működtek. Ma már egy családi éttermet vezetünk a feleségemmel, saját épületben.

Mi számít a legnagyobb vállalkozói sikerednek?

A mi régiónkra jellemző a munkanélküliség. Ezért nagy öröm számomra, hogy néhány embernek megélhetést biztosíthatok a szülőföldjén. Mára Rimaszombat egyik legjobb étterme vagyunk. Három alkalmazottal kezdtem, ma tizennyolcan vannak a csapatban. Emellett mi is dolgozunk a fiammal, aki vendéglátóipari iskolába jár, most végzős. Külföldön készül tovább tanulni, és reményeink szerint a tapasztalatokat később itthon kamatoztatja. Szeretnénk az ő segítségével is még jobbak lenni.

Milyen nehézségekkel kellett megküzdened, hogyan oldottad meg őket?

A siker nem varázslat, kemény munka eredménye. A vállalkozás nehéz feladat, napi szinten küzdünk valamiért, de ettől szebb az élet. Mindemellett a családi harmónia szerintem az, ami a legfontosabb. A feleségem sokat segít a cégben, mostanáig a legkisebb lányunkkal volt otthon. Három lányunk van, a fiam pedig az előző házasságomból született, így talán meglesz az utánpótlás.

Hogyan és milyen területeken képezed magad vállalkozóként? Van olyan képzés, könyv, amit ajánlanál a többieknek is?

Az évek során számos kudarcot elszenvedve és akadályt legyőzve jutottam el oda, ahol most vagyok. Ha már ez megadatott, akkor a köznek is visszajuttatok: barátaimmal a helyi magyar közösséget szervezem. A csoportunkkal összefogjuk a magyar fiatalokat és a középkorúakat, de támogatjuk a szépkorúakat is. Sokan mondják, hogy a térségben Rimaszombat a magyarság központja. Emellett több ezer fő részvételével magyar fesztiválokat szervezünk, ahol sok ismert anyaországi előadó vendégszerepelt már.

Mi a jövőképed a vállalkozásodat illetően?

Nagyon elégedett vagyok azzal, ahol most tartunk, mert időközben több ütemben bővíteni tudtuk az éttermet. A magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával is. Természetesen a fejlesztéseken töröm a fejem, azt tervezve, hogy egy újabb szárnyat építek az étterem mellé, ahol nagyobb konferenciákat lehetne rendezni, továbbá az új épületrész egy hat-tíz szobás kisebb panziónak is helyet adna az emeleten. Már a látványterv is elkészült, s ha Isten is úgy akarja, előbb-utóbb megvalósítom a terveimet.

 

Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/43. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.