A fényflottát két busz és hat villamos, továbbá a december 10-én a fogaskerekű vonalán induló feldíszitett jármű alkotja.
Idén eddig 70 buszsofőr fejezte be a munkaviszonyát, 34-et tudtak felvenni.
A csőd szélén a városi tömegközlekedés, ha több vonal kiesik, előfordulhat, hogy több alkalmazottat kell elbocsátani.
November 1-jén ingyen utazhatnak a város lakosai az elektromos városi buszon.
A problémára a rendőrséget is figyelmeztették, aki a helyzetet figyelemmel fogja kísérni.
A Kassai Közlekedési Vállalat csaknem összes szolgálatban levő sofőrje bekapcsolódott a szerda délelőtt, négy órán át tartó sztrájkba.
Kassa városának a tartalékalaphoz is hozzá kell nyúlnia.
A megjavított villamosok sebességét 50 km/ha-ra korlátozzák, illetve nem közlekednek majd a U.S. Steel felé vezető szakaszon.
A két Komárom önkormányzata a határon átnyúló közösségi közlekedési szolgáltatások fejlesztésére 1 millió euró értékű támogatást nyert.
A pozsonyi kerékpárkölcsönző-rendszer beindítását követően 550 okos kerékpár várja az érdeklődőket 73 gyűjtőállomáson a város négy legnépesebb kerületében.