Az Ida hurrikán olyan hirtelen erősödött, hogy hiába hirdették volna ki, nem lett volna már idő végrehajtani a város mind a 390 ezer lakosának a kötelező evakuálását.
Az eredetkutatás tudományos feladat, amelyet csakis tudósokra lehet és kell bízni, és nem hírszerzési szakértőkre.
Kalifornia állam feltételes szabadlábra helyezésekről döntő bizottsága támogatta pénteken, hogy elhagyhassa a börtönt Sirhan Sirhan.
Mark Levin: Több embert vesztettünk el ebben a felháborító, zavaros kivonásban, mint amennyit elvesztettünk az elmúlt 18 hónapban Afganisztánban.
Az amerikai kormány augusztus közepén tette közzé, hogy meghaladta a 212 ezret az illegális határátlépési kísérletek száma az amerikai-mexikói határon júliusban, ami a legmagasabb szám az ezredforduló óta.
Az afgán helyzet nem feltétlenül Amerika kudarca, itt nem az USA veszített. A neokonzervatív ideológia mondott csődöt.
A 45 éves férfi eltűnését családja jelentette július 29-én a Las Vegas-i rendőrségnek.
A két politikus egyetértett abban a célban, hogy minél több védelemre szoruló embert menekítsenek ki közép-ázsiai országból.
A radikális iszlamista tálibok elfoglalták Afganisztán második legnépesebb városát, Kandahárt, és péntekre Hilmend tartomány fővárosa, Laskargáh is elesett.
Magának a sziklának egyébként az égvilágon semmi köze nem volt a rasszizmushoz vagy bármelyik etnikumhoz.
Papírforma amerikai arany a férfi kosárlabdatornán.
A legkisebb gyermek kétéves volt, a legidősebb kilenc.
Orbán Viktor miniszterelnök a Fox News amerikai konzervatív televíziónak adott interjút.
A perirat felsorolja a Mexikóba került és hírhedt támadásokban felhasznált fegyvertípusokat.
Az egyik rendőrtiszt a lövöldözésben meghalt, a másikukat pedig súlyos állapotban kórházban ápolják.
CDC: ritkán okozott mellékhatást a vakcina a több millió beoltott amerikai tinédzser körében.
Lejárt a szövetségi kilakoltatási tilalom az Egyesült Államokban, milliók kerülhetnek utcára.
A határon zajló válság olyan mértékben súlyosbodott, hogy a határőrségnek nincs más választása, mint hogy a migránsok regisztrálását követően azonnal elengedjék őket.
Tapsoljunk a demokratikus tolvajoknak, mennyire nagylelkűek.
A krumplit előfőzik ecetben és pezsgőben, majd tiszta libazsírban kétszer is kisütik, hogy a külseje ropogós, a belseje krémes legyen.