2021. augusztus 6., 12:17

Orbán Viktor: A migránsválság idején az egyetlen észszerű döntés az volt, hogy Magyarország nemet mondott a bevándorlásra

A 2015-ös migránsválság idején az egyetlen észszerű döntést választotta Magyarország, amikor Nyugat-Európa országaival ellentétben, nemet mondott a bevándorlásra - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Fox News amerikai konzervatív televízióban helyi idő szerint csütörtökön este adásba került interjújában.

Orbán Viktor
Fotó: Orbán Viktor facebook

A csatorna Budapesten tartózkodó műsorvezetőjének, Tucker Carlsonnak adott nyilatkozatában a magyar kormányfő úgy fogalmazott:

ha valaki a magyar állam engedélye nélkül átlépi az ország határát, akkor meg kell védeni magunkat, és megálljt kell parancsolni. Ez veszélyes, és a saját népünket meg kell védenünk minden veszélytől.

Orbán Viktor hozzátette:

Magyarországnak minden joga megvan, hogy így döntsön, ugyanis ez a mi országunk, a mi népünk, a mi történelmünk, a mi nyelvünk.

 Nincs olyan alapvető emberi jog, amely azt biztosítaná, hogy bárki beléphet az országba

- tette hozzá a miniszterelnök.

Orbán Viktor beszélt arról, hogy

a migránsválság idején több európai ország is úgy döntött: új fejezetet nyit a saját történelmében, amit új társadalomnak nevez.

Ez az új társadalom posztkeresztény és posztnemzeti, amelyben különböző közösségek keverednek, és nem lehet tudni, hogy mi lesz ennek a következménye

- tette hozzá a kormányfő.

Szerintem egy rendkívül veszélyes dologról van szó, és minden nemzetnek megvan a joga, hogy e veszélyt vállalja vagy elutasítsa. Mi, magyarok, úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatjuk meg a társadalmunk összekeveredését

- fogalmazott.
A miniszterelnök hozzátette:

e döntés miatt támadják Magyarországot, és ez az oka annak is, hogy rossz a személyes megítélése.

Fekete bárányként kezelnek az Európai Unióban

- jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy Németország szempontjából mi lett a következménye a migránsok beengedésének, Orbán Viktor úgy válaszolt:

a diplomácia megköveteli, hogy az ember mérsékelt maradjon, de ez az ő döntésük volt. Vállalták a kockázatot és megkapták, amit érdemeltek.

A miniszterelnök kiemelte: ragaszkodik ahhoz, hogy a magyarok maguk dönthessenek a migráció ügyében.

Orbán Viktor szerint a liberálisoknak a közép-európai államok sikereivel van problémájuk.

Egy gazdaságilag, politikailag, kulturálisan és még demográfiai szempontból is sikeres társadalmat építünk

- fogalmazott.

Hozzátette:

a közép-európai államok teljesen más módon érték el a sikereiket, mint azt a nyugati országok elvárták tőlük.

A nyugati liberálisok nem tudják elfogadni, hogy létezik egy nemzeti-konzervatív alternatíva, amely sikeresebb a mindennapi élet terén, mint a liberális nézetvilág. Ez az oka annak, hogy kritizálnak bennünket

- mondta a kormányfő.

Azzal kapcsolatban, hogy Joe Biden amerikai elnök korábban az ABC News amerikai tévécsatornának adott egyik interjújában "totalitárius gazembernek" nevezte, Orbán Viktor úgy reagált:

ez személyes sértés a magyarokkal szemben, de mivel az Egyesült Államok elnökéről van szó, nagyon szerénynek és tisztelettudóknak kell lennünk.

A miniszterelnök hozzátette: nem akarják lerombolni a kétoldalú kapcsolatokat az Egyesült Államok és Magyarország között, amelyek "alapvetően nagyon jók". "A politikát leszámítva minden rendben van.

Akkor van probléma, amikor a liberálisok vannak kormányon Washingtonban. Ezt kezelnünk kell, mert értéknek tekintjük a jó amerikai-magyar kapcsolatokat, még akkor is, ha az amerikaiak ezt ma nem úgy látják, mint korábban

- mondta a kormányfő.

Azzal kapcsolatban, hogy az amerikai baloldal az ellenzéki pártszövetséget támogatja a tavasszal esedékes magyarországi választásokon, a miniszterelnök azt mondta:

évekkel ezelőtt nem gondolta volna, hogy a volt kommunista politikai erők és az antiszemita jobboldal koalícióra lép, és együtt indul a választásokon. Orbán Viktor úgy fogalmazott: meglepte, hogy mindezt a nemzetközi közösség könnyen befogadta és mint mondta különösen meglepő számára az Egyesült Államok magatartása, amely egy "teljesen új tapasztalat."

Arra a kérdésre, hogy nem aggasztja-e egy esetleges nemzetközi beavatkozás a magyarországi választásokba, a kormányfő úgy reagált:

nem aggódunk, mert felkészültünk rá. Természetesen a nemzetközi baloldal mindent elkövet majd a magyarországi kormányváltás érdekében, de tisztában vagyunk ezzel, és felkészültünk. Tudjuk, hogyan vegyük fel a kesztyűt, és hogyan vágjunk vissza.

Magyarország külpolitikai szövetségeseivel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta:

komoly kihívást jelent számára kezelni azt a helyzetet, hogy már nem Donald Trump az Egyesült Államok elnöke, és nem Benjamin Netanjahu vezeti az izraeli kormányt.

A magyar keresztény-konzervatív, illetve zsidó-keresztény demokratikus gondolkodás elvesztette két meghatározó nemzetközi támogatóját. Ellentétes erők kerültek hatalomra, ami teljesen új környezetet teremt

- mondta Orbán Viktor.

Tucker Carlson vezető amerikai konzervatív médiaszemélyiség több napot is Magyarországon tölt. A műsorvezető - akit magyarországi látogatása miatt számos támadás ért az elmúlt napokban a liberális sajtó részéről  többek között részt vesz a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó alapítvány MCC Feszt - Hangot adunk a tehetségnek című rendezvényén: augusztus 7-én előadást tart Esztergomban, emellett stábjával dokumentumfilmet forgat Magyarországról. Carlson egész héten a magyar fővárosból jelentkezik be a Fox News csatornán.
 
Megosztás
Címkék