Látszólag összefüggéstelenek a címbeli szavak. Egy valaki, Gubík László, a Magyar Szövetség elnökének személye mégis összekapcsolja őket.
Magyar Péter szerint felesleges foglalkozni a korábbi miniszterelnökkel.
Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese történelmi esélyként értékelte, hogy az Országgyűlésből kiszorultak azok a posztkommunista erők, amelyek a külhoni nemzetrészek ellen uszítottak.
Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint korábban is volt már példa arra, hogy a budapesti kormány politikusai nem vettek részt a szabadegyetem fórumain, de ez nem jelenti azt, hogy a Tusványos nem lenne nyitott a párbeszédre.
A közösségünk kihívásairól és a határokon átívelő magyar összetartozás fontosságáról is beszéltek.
Gubík László a közéleti béke megteremtéséről is beszélt.
Nacsa Lőrinc arra biztatja a fiatalokat, hogy vállaljanak feladatokat a közösségépítésben.
A „Ránk számíthatsz!” mottóval induló rendezvény egyszerre kínál elgondolkodtató beszélgetéseket, lendületes koncerteket és hamisítatlan fesztiválhangulatot.
Nehéz lenne megmondani, nevetséges, vagy inkább szánalmas, ahogy a magát függetlennek hazudó magyar ellenzéki sajtó már napokkal Orbán Viktor tusványosi beszéde előtt hergelte a hangulatot.
Tőkés László szerint ma a háborúra, a migrációra és a genderideológiára kell nemet mondani. „Ezelőtt 35 évvel másmilyen Európáról álmodtunk” - mondta.
Orbán Viktor szerint a magyar nagystratégiának nemzeti alapokon kell állnia. Minden magyarok lakta területet magában kell foglalnia, és a világon élő összes magyart magához kell kapcsolnia.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tartott nemzetpolitikai kerekasztalon vett részt.
Orbán Viktor miniszterelnök tavalyi tárgyalásukat követően idén is megbeszélést folytatott Bukarestben Marcel Ciolacu román kormányfővel.
Magyarország szöveteségeseket keres ahhoz, hogy az uniós migrációs paktum európai bevezetését is meg lehessen akadályozni.
Az EU polgárai körében mindenhol kimagasló az európai projekt támogatása, ugyanakkor a brüsszeli intézményekkel és bürokráciával szemben kifejezetten nagy az elégedetlenség.
A „két nap van az égen” gondolatát Washington nem hajlandó elfogadni...
Lukáš Krivošík szerint teljesen jogos Orbán Viktor kritikája a szlovákiai magyar politikával kapcsolatosan.
Bárdos Gyula, a Szövetség párt egyik meghatározó politikusa.
Elfogadhatatlannak nevezte Ódor Lajos miniszterelnök Orbán Viktor magyar kormányfő kijelentéseit az "elszakított területekről".
Gyimesi György, a Szövetség listáján induló politikus, és Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke volt a TA3 vitaműsorának vendége.