Növekedés, de nem a járvány előtti szinthez képest.
Nemzeti ételmenü létrehozásával is fellendíthető Szlovákiában a turizmus...?
Fontos lépcsője ez a projekt annak, hogy ez a Dunakanyar a turizmus meghatározó pontjává váljon.
A hazai turizmus erősödik a szlovákiai vendégeknek köszönhetően.
Balkáni anzixünk második részében Boszniából és Dalmáciából szeretnénk ízelítőt nyújtani.
A CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat NKFT királyhelmeci képviselete Ki nyer ma? címmel szakmai fórumot tartott a Bodrogköz szívében.
A munka 2024 márciusában kezdődhet, a hullámmedence a 2025-ös nyári szezonra lesz kész.
A tátrai Tarajkán áll a Szilágyi Dezső-kilátó, amelyet Szilágyi Dezső jogász, igazságügy-miniszter, a tátrai turizmus fejlesztése nagy támogatójának tiszteletére emelt 1904-ben közadakozásból a Magyarországi Kárpát-egyesület.
Jobb mint tavaly, de még nem a régi.
Kassa megye közzétette új, 2024-re vonatkozó pályázati kiírását a turisztikai infrastruktúra fejlesztésére, amire a Terra Incognita programon keresztül 1,35 millió eurót fordít.
Még nem volt olyan jó a szezon, mint a járvány előtt.
Céljuk, hogy élményszerű regionális kerékpáros körtúrát alakítsanak ki.
Nem kell messze utazni azért, hogy értékeket lássunk, ha azok körülvesznek bennünket.
Vajon meglátjuk-e településeink vonzerejét? Képesek vagyunk-e közös összefogásban fejleszteni és szervezni?
A Kárpát-medencei turizmus intézményesülése Felvidékről indult útjára a Kárpát Egyesület megalakításával, melynek tagjai elsőként ismerték fel az idegenforgalom jelentőségét, annak gazdasági és kulturális hozadékát.
Szeptembertől korlátozzák az athéni Akropolisz látogatóinak napi számát.
Utánajártunk milyen egynapos, pénztárcabarát kirándulások állnak rendelkezésünkre Csallóközben és környékén.
A horvát hatóságok nem veszik figyelembe az okmányokról készül fényképeket vagy a mobileszközökben elmentett fotókat.
A turisták könnyebben eljuthatnak a Rozsnyói járásban található Domica-barlangba, ahová július 1-től új buszjárat indul hétvégenként és ünnepnapokon.
A nyári charterjáratok mellett természetesen a rendszeres járatok is várják az utasokat.