Az Óvároson kívül be akarják mutatni az egyes városrészeket is a látogatóknak, főként a hazaiakra és a szomszédos államokból érkezőkre számítva.
Bár a korábbi éveknél kevesebben vannak, a horvát idegenforgalom így is zakatol, adataik szerint ötszázezer felett van a kirándulók száma.
Bulgária alig várja a turistákat. Segítünk, hogy könnyebb dolga legyen, ha ön is a Fekete-tengerhez vágyik.
Eperjes megye szálláshelyei az elmúlt esztendőben 1,1 millió látogatót jegyeztek, ezzel a harmadik leglátogatottabb megyének számított Szlovákiában.
Milyen visszaesést okoz a járvány?
Az Izlandra utazók június 15-étől megtehetik, hogy koronavírus-tesztet csináltatnak ott, vagy 14 napra karanténba vonulnak.
Balázs régóta kajakozik, ezért főként a vízitúrákért lelkesedik, míg Gábor inkább a hegyek kedvelője.
Nem tudni, hány embert engedhetnek majd be az aquaparkok területére. Ahogy azt sem, a kvótát a négyzetméterek alapján fogják-e meghatározni, mint az üzletek esetében, vagy más módon.
Az előző év azonos időszakához viszonyítva a vendégek száma 65%-kal, a vendégéjszakák száma 56%-kal csökkent.
Magyarországon a belföldi turizmus akár a nyertese is lehet a folyamatoknak.
Nagyon nehéz időszak ez az ágazatban dolgozóknak, és az újraindulás is nehezebb lesz, mint másoknak.
A január 15. és február 5. közötti, European Best Destination 2020 címért folyó versengés során több mint 600 ezer szavazat érkezett az előzetesen javasolt 20 legkedveltebb úti célra.
Prágába tavaly több mint 8 millió ember érkezett.
Győr és Dunaszerdahely 11 magyar és 6 szlovákiai kulturális és turisztikai intézménye fogott össze
Ötezernél is többen utaztak azokkal a különleges turistavonatokkal, amelyek a fő turisztikai szezonban hétvégenként közlekedtek Kassa megyében.
Divatba jött a katasztrófaturizmus Ukrajnában.
Feladta a 2014-ben kitűzött célt. Az ok a sárgamellényes zavargások és a Brexit.
Utolsó rohamra indultak a turisták péntek hajnalban, mivel helyi idő szerint délután 4-kor végleg lezárták a híres ausztrál Uluru-sziklát a hegymászók elől.
A kérdés, hogy hol?