Fucsovics először jutott 16 közé a kaliforniai szuperversenyen.
A világranglistán 84. játékos szombaton a 16. kiemelt Alex De Minaurral csapott össze.
A világranglista 120. versenyzőjétől kapott ki a 78. Fucsovics.
Djokovic külön engedélyt kér, hogy beutazhasson az Egyesült Államokba.
Az eddigi három tétmérkőzésüket megnyerő Szabalenka idegesen kezdett.
Dimitrov legyőzésével nyolcaddöntőbe jutott Djokovic.
Háromszettes mérkőzésen búcsúztatta Daniel Evanst.
A viadal legutóbbi megrendezésekor, 2020-ban győztes, ezúttal szabadkártyával induló francia játékos két tiebreakben elveszített játszmában maradt alul.
Nagy küzdelmet követően az első helyen kiemelt szerb Novak Djoković megnyerte az adelaide-i keménypályás tenisztorna férfiversenyét.
Fucsovics Márton az Adelaide-ben zajló, 642,7 ezer dollár összdíjazású második keménypályás tenisztorna selejtezőjének első fordulójában esett ki.
Alcaraz tavaly került a világranglista élére.
Fucsovics Márton döntőbe jutott a canberrai challenger-tenisztornán.
A 35 éves szerb sztár kedden csak öt gémet veszített a francia Constant Lestienne ellen.
Két szettben győzött.
A teljes ausztráliai teniszszezonban több mint 100 millió dollárt osztanak szét a teniszezők között.
A Babos Tímea, Kristina Mladenovic duó magabiztos győzelemmel bejutott a döntőbe párosban a dubaji keménypályás tenisztornán.
A másik ágon szombaton az olasz és a kanadai válogatott találkozik.
Az ATP Challenger Tour pozsonyi állomásán vasárnap magyar házidöntőre került sor miután Fucsovics Márton és Marozsán Fábián került be a fináléba.
Az amerikai Jessica Pegula után Maria Szakkari jutott be a döntőbe a 2,5 millió dollár összdíjazású guadalajarai keménypályás női tenisztornán.
Cicipasz nagy küzdelem után negyeddöntős.