Új fotókiállítás nyílt a Dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban október 22-én.
Szeptember végéig látható a Biblia és reformáció című kiállítás a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeumban, ahol szerdától a Hatvani István tudós, polihisztor életéről és munkásságáról szóló tárlat is megtekinthető.
Nagy érdeklődésnek örvend a Hszianban talált agyagkatonák hű másának kiállítása Poprádon.
A 4. századi Pannonia kultúráját bemutató, új kiállítás részeként tekinthető meg péntektől a Magyar Nemzeti Múzeumban a Seuso-kincs néven ismert késő-római ezüst leletegyüttes.
Elsők címmel június 7-én 17 órakor a Duna Menti Múzeum főépületében első ízben nyílik tárlat a gútai MTNY Magán Szakközépiskola iparművészeti szakos diákjainak munkáiból.
A Párkányi Városi Múzeum által szervezett kiállításon az érdeklődők megismerkedhettek a középkor használati és katonai tárgyaival, fizetőeszközeivel.
A történelem darabjai a 21. században címmel nyílt kiállítás a füleki Városi Honismereti Múzeumban, a Művészeti Alapiskola szervezésében. Az intézmény tavaly ünnepelte fennállásának 65. évfordulóját.
Az 1894‑ben Nagy Virgil és Kolbenheyer Viktor budapesti építőművészek terve alapján eklektikus‑neoreneszánsz stílusban épült losonci Városháza több mint száz évig szolgált eredeti rendeltetésének, a közügyek intézésének.
A kollekciót szeptember 17-től a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban mutatják be.
A művészetkedvelő trónörökös a bevételt jótékonysági célra fordítja