Hatalmas érdeklődésnek örvendenek az agyagkatonák a Magas-Tátrában - KÉPGALÉRIÁVAL
Nagy érdeklődésnek örvend a Hszianban talált agyagkatonák hű másának kiállítása Poprádon.

A Magas-Tátra központi városában május végétől augusztus elejéig 12 500 voltak kíváncsiak Az első császár üzenete c. kiállításra a Tátrai Galériában. A kiállítás kezdetén főleg iskolai csoportok, majd a nyári időszakban sok külföldi és hazai turista is felkereste a kiállítást, amely a látogatók számára hétköznaponként 9,00 órától 18,00 óráig, hétvégén pedig 11,00 órától 18,00 óráig áll rendelkezésre.
A világ 8. csodájaként emlegetett poprádi vándortárlaton 70 szobrot állítottak ki. A látogatók még két héten keresztül csodálhatják meg az agyagkatonákat.
Az agyaghadsereg az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét „őrző” agyagkatonák, lovak, kocsik és zenészek elnevezése. A figurák magassága 184–197 centiméter között változik, attól függően, hogy milyen szerepet töltöttek be a hadseregben, a legmagasabbak a tábornokok. Az alakok között vannak katonák, parasztok, lovak, hivatalnokok, akrobaták, lány-szobrok, erőművészek és zenészek. A hadsereget Csin Si Huang-tivel temették el i. e. 210-209-ben. Az építmény és a szobrok célja az volt, hogy biztosítsák a császár uralmát a túlvilágon is.
1974-ben kutat ásó földművesek égetettagyag-darabokat találtak Hszianban, akik aztán értesítették Csao Kang-mint, aki akkoriban a korszakkal foglalkozó egyik múzeum kurátora volt. Csao arra kérte a földműveseket, gyűjtsék össze ezeket, helyezzék el három teherautóban, amelyek az agyagmaradványokat a múzeumba szállították. Csao ezekből a – gyakran körömnagyságú – darabokból kezdte összerakni a szobrokat.
Csao később azt vallotta, hogy mivel a kínai kulturális forradalom időszakban sokan ellenezték a régi tárgyak restaurálását, úgy döntöttek, hogy titokban tartják a dolgot. A hatóságok azonban mégis megtudták ezt, és régészcsapatot küldtek, hogy segítsenek Csaonak. A kínai államtanács később elismerte, Csao Kang-minnek köszönhető az agyaghadsereg felfedezése.
A kínaiak az agyagkatonákat ezeréves civilizációjuk egyik jelképének tekintik.
