Az idén is megrendezték az összetartozás táncát, amelynek egyik központi helyszíne Rozsnyó volt, ahol Korpás Éva, a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes és a Borostyán Néptánc- és Népzeneműhely lépett fel.
Alsószeliben találkoztak az Annamánia táncélmény felvidéki csoportjai.
A Kikelet táncosai mellett több százan táncoltak ezen a vasárnapon.
A néptánctól indult és a látványtervezésnél horgonyzott le.
Az orosz elnök és a Green nevű robot közötti találkozó a nap egyik leggyakrabban ismételt televíziós pillanata lett
A párkányi táncosok a legnagyobb sikereket a kortárs táncban érték el. 2024-ben Olaszországban, Riminiben a Dancing Italy nemzetközi táncfesztiválon első helyen végeztek a Háború gyermekei című kortárs koreográfiával.
Az olvasóink nevében is gratulálunk!
Kalocsai Szandi, a Tűzvirág együttes táncosa a rimaszombati Magánkonzervatóriumban tanult kortárs táncával és kitartásával új színt visz a felvidéki magyar művészeti életbe.
Kupec Zsófia 2024-ben lett a tíz Junior Prima-díjas, a jövőt formáló tehetségek egyike.
Ez az egyedülálló produkció nemcsak a hagyományokat frissíti, hanem a művészeti formák közti határokat is lebontja.
A magyarországi táncházmozgalom hatására az 1970-es évektől felelevenített csárdáshagyomány országszerte különleges helyet foglal el a közösségi alkalmakon és a táncegyüttesek repertoárjában.
Gálaműsorral ünnepelte megalapításának ötéves jubileumát a búcsi székhelyű Kerekfüzes Táncműhely.
Tánc, barátság, élet – ezzel a mottóval tartottak táncélmény találkozót a szépkorúak Alsószeliben.
Az Internacional Dance Open vb-n húsz táncos vett részt a Mona Deja-Vu tánciskola színeiben, 4 világbajnoki címet hoztak el.
A magyar kettős a sportág legmagasabb kategóriájában, main class free style-ban nyert, ez a Magyar TáncSport Szakszövetség akrobatikus rock and roll szakágának legmagasabban jegyzett felnőtt páros eredménye.
Belenőttek a táncba és a szenvedélyükké vált. Nagy Marika és Kiss Tamás Kristóf négyéves koruktól kitartottak egymás mellett, mostanában sikert sikerre halmoznak, és évente kijutnak az Európa- és világbajnokságokra.
Még csak kilencéves, mégis felnőtteket megszégyenítő kitartással megy a célja felé.
A Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola tánctagozatának diákjai mutatták be modern táncaikat a párkányi korzó színpadján.
A majális a hagyományőrzés jegyében zajlott
Sikeres nemzetközi szereplés.