A tábornok szerint a létszámnövelésre azért van szükség, mert muszáj „nyomást gyakorolni” az Iszlám Államnak még a térségben lévő dzsihadistáira.
Egy török vezető tisztségviselő közlése szerint hétfőn Szíria észak-nyugati részén elfogták az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet néhai vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi nővérét.
Egyes országok az állampolgárság megvonásával feltaláltak egy "új módszert", hogy ne kelljen az iszlamistákat visszafogadni.
Mától török-orosz közös járőrözés indul Észak-Szíriában, a török határ mentén.
Egyes információk szerint Bagdadi kiiktatásában nyújtott segítségért cserébe, Oroszország megkaphat néhány olajkutat.
A török hatóságok szerint eddig 365 ezer szíriai menekült tért haza teljesen önszántából.
"Gyerünk, nézzük meg, tartsatok el ti is százezreket. Pénzetek van, erősek vagytok, amikor száz ember érkezik Görögországba, telefonon kerestek minket. Itt van 4 millió."
Tettének indítéka egyelőre ismeretlen, de nem nehéz kitalálni.
Egy "kis létszámú" amerikai csapat Szíriában marad - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn újságíróknak.
Így szól az amerikai elnök egyre türelmetlenebb felszólítása Nyugat-Európa vezetőihez.
Az atrocitás ellenére Törökország elkötelezett a tűzszünet betartása mellett.
Cáfolta azokat a híreszteléseket Hulusi Akar török védelmi miniszter, amelyek szerint a török hadsereg vegyi fegyvert is bevet az északkelet-szíriai offenzíva során.
Oroszország csapatokat telepített Északkelet-Szíriába az előrenyomuló szíriai kormányerők, illetve a török hadsereg és szövetségesei közé.
Törökország gazdasága alaposan ráfaraghat a szír offenzívára.
Szócséplés...
Mi lesz, ha összefutnak a török csapatokkal?
Kemény szavakkal bírálta Törökországot Heiko Maas.
Az OCHA szerint elsősorban a török határhoz közeli Tel Ábjad és Rász el-Ajn településekről menekülnek az emberek, becslések szerint pedig további mintegy 400 ezer civil szorul segítségre az összecsapások miatt.
Az amerikai védelmi minisztérium az Északkelet-Szíriában indított török hadművelet leállítását szorgalmazta, Törökország viszont szolidaritást követelt NATO-szövetségeseitől a terrorizmus elleni harcban pénteken.
A múlt heti adásunk óta szinte naponta érkeztek új hírek, fejlemények a felvidéki magyar politikai élet berkeiből.Nehéz már követni, mi folyik itt, de a Nagyító, jó szokásához híven, ezúttal is segít eligazodni.