2019. október 11., 19:28

Török offenzíva - Washington a török katonai művelet leállítását szorgalmazta, Ankara szolidaritást követelt

Az amerikai védelmi minisztérium az Északkelet-Szíriában indított török hadművelet leállítását szorgalmazta, Törökország viszont szolidaritást követelt NATO-szövetségeseitől a terrorizmus elleni harcban pénteken.

torok-tamadas-sziriaban.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Euronews

Jonathan Hoffman, a Pentagon szóvivője közleményében hangsúlyozta, hogy Mark Esper amerikai védelmi miniszter a török hivatali partnerével, Hulusi Akarral folytatott csütörtöki telefonbeszélgetésében világossá tette, hogy az amerikai kormány ellenzi a Szíriában indított török offenzívát, amely akár komoly következményekkel is járhat Ankara számára.

A telefonbeszélgetésben Esper egyben határozottan sürgette Törökországot, hagyjon fel az Északkelet-Szíriában folytatott műveletével. A miniszter szerint ez javíthatná annak kilátásait, hogy az Egyesült Államok és partnerei, illetve Törökország közös megoldást találjanak a helyzet feszültségmentesítésére, mielőtt az helyrehozhatatlanná válna.

Fotó:  archívum

Donald Trump amerikai elnök korábban arra utasította az amerikai külügyminisztériumot, hogy próbáljon meg tűzszüneti megállapodást tető alá hozni Törökország és a szíriai kurdok között.

Ezt megelőzően Trump a Twitteren azt írta, hogy az Egyesült Államoknak három lehetősége van; több ezer katonát küld a térségbe, és katonai úton tesz rendet, "keményen odacsap" pénzügyi úton és szankciókkal Törökországnak, vagy közvetítő szerepet vállal, hogy Törökország és a kurdok meg tudjanak állapodni.

Ugyanakkor Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter Isztambulban Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tartott sajtótájékoztatóján kijelentette:

Törökország szolidaritást vár NATO-szövetségeseitől a terrorizmus elleni harcban.

Cavusoglu úgy fogalmazott: "nem elég azt mondani, hogy értjük Törökország aggodalmait, Ankara nyílt támogatást vár".

Fotó:  archívum

Ankara szerdán indított offenzívát az általa terrorszervezetnek tartott, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen. A YPG adja gerincét a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezetnek, amely összecsapásokat folytat a török hadsereggel és szíriai szövetségeseivel.

Stoltenberg jelezte: nincs egyezség a NATO-szövetségesek között az YPG megítélését illetően. A főtitkár egyúttal aggodalmait fejezte ki a török diplomácia vezetőjének, és rámutatott: a közös ellenség az Iszlám Állam. Hangsúlyozta: nem szabad engedni, hogy a dzsihadisták elleni nemzetközi fellépés utóbbi években elért eredményei veszélybe kerüljenek és az elfogott dzsihadisták megszökjenek az északkelet-szíriai internálótáborokból.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Független Államok Közössége (FÁK) asgabati csúcstalálkozóján szintén arra figyelmeztetett, hogy kiszabadulhatnak az Iszlám Állam terroristái.

"Szíria északi részének olyan övezetei vannak, amelyekben a terrorszervezet harcosai összpontosulnak. Ezek mindeddig kurd harci alakulatok ellenőrzése alatt álltak. Most benyomul oda a török hadsereg, a kurdok elhagyják ezeket a táborokat, ők (a terroristák) pedig egyszerűen szétszéledhetnek" - mondta az orosz vezető.

Putyin kétségbe vonta, hogy a török hadsereg képes ellenőrzése alá vonni a helyzetet.

Az SDF közlése szerint az Iszlám Állam öt dzsihadistája szökött meg a nap folyamán az észak-szíriai Kamisli börtönéből, miután a török tüzérség lőtte a területet.

Fotó:  archívum

A Rudau kurd televízió az SDF-re hivatkozva pedig azt állította, hogy a török hadsereg és a vele szövetséges szíriai milíciák 262 fegyverese vesztette életét a török katonai offenzíva kezdete óta az SDF-fel folytatott harcokban.

Az SDF saját közlése szerint mindössze 22 harcost vesztett.

Hulusi Akar török védelmi miniszter korábbi közlése szerint a török csapatok és szövetségeseik "342 terroristával végeztek" a katonai művelet során. A török védelmi tárca legfrissebb értesülése szerint három török katona is elesett a harcokban. A harcoló felek közléseit független forrásból egyelőre nem lehetett megerősíteni.

A nap folyamán aknagránát csapódott be egy lakóházba a délkelet-törökországi Sanliurfa tartomány Suruc településén, két civil meghalt, ketten pedig megsebesültek.

Az észak-szíriai Kamisliben, az önhatalmúan kikiáltott kurd autonóm területek székhelyén pedig autóba rejtett pokolgép robbant. A kurd hatóságok szerint három civil életét vesztette és kilencen megsebesültek.
A török hadművelet kezdete óta 121 embert vettek őrizetbe a török hatóságok az offenzíva becsmérlése, Törökország megszállónak minősítése miatt - jelentette be Ankarában Süleyman Soylu török belügyminiszter.

Leszögezte:

nem fogják eltűrni - legyen az bármelyik szervezet is -, hogy "a terrorizmussal harcoló hőseiket" a közösségi médiában megszállóknak nevezzék.

A török belügyminiszter hozzátette: árulók azok, akik háborúnak nevezik a katonai beavatkozást, mert a háború az két ország között zajlik. Ez a hadművelet azokat a terroristákat likvidálja, akik bajt próbálnak hozni az országra - hangoztatta.

Nyilatkozataik miatt nyomozás indult csütörtökön a második legnagyobb török ellenzéki tömörülés, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) két társelnöke, Sezai Temelli és Pervin Buldan, illetve a HDP további három képviselője ellen is "terrorista propaganda" terjesztése, valamint "a török kormány nyilvános megsértése" miatt.

Svédország javasolta, hogy az EU foganatosítson fegyverembargót Törökországgal szemben. Stockholm hétfőn, az EU-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozásán áll majd elő javaslatával.

Amélie de Montchalin, francia Európa-ügyi miniszter szerint a Törökország elleni esetleges szankciókról is fognak egyeztetni az EU jövő heti csúcstalálkozóján.

torok-tamadas-sziriaban.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.