Az egyik résztvevő online élő közvetítésében kurd zászlókat lengető emberek voltak láthatók.
A szíriai kormányerők a nap folyamán előrenyomultak Szíria északi részének több területén.
A kurd nyelv egy új rendelet értelmében államalkotó nyelvvé válik, illetve állami ünnepnappá nyilvánították a kurd (perzsa) újévet is.
A tavaly decemberben megbuktatott Bassár el-Aszad elnök is az alavita felekezethez tartozott, elmenekülése óta az alavitákat több támadás is érte.
A támadás az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet elleni egyik művelet során érte az amerikai egységet az ország központi részén fekvő régióban.
A török hatóságok által májusban közzétett hivatalos adatok szerint jelenleg 2,7 millió szíriai menekült tartózkodik Törökországban.
Újabb civil áldozatokat követelt a szíriai hadsereg és a kurd erők közötti fegyveres konfliktus.
Szíria ideiglenes elnöke azzal vádolta meg Izraelt, hogy szándékosan igyekszik háborús konfliktusba sodorni országát.
A szíriai drúz és beduin csoportok közötti összetűzés váltotta ki azt a "félreértést", amely széleskörű bombatámadáshoz vezetett az izraeli haderő részéről.
Szíria külügyminisztere, Aszaad Haszan Sajbání az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében kijelentette, hogy Trump döntése „megnyitja az ajtót az ország régen várt újjáépítése és fejlődése előtt”.
Csökkent a Németországban élő szíriai állampolgárok száma a februári és a márciusi adatok összehasonlítása alapján, aminek hátterében nem a Szíriába való visszatérés, hanem a német állampolgárság megszerzése áll.
A decemberi szíriai hatalomátvételt követő megtorlásokban már több ezer embert ölhettek meg.
Még csak két hónapja, hogy a nyugati politika és a fősodrú sajtó a szíriai Aszad-rezsim bukásának üdvözlésétől volt hangos.
Az iráni kormány kiemelten fontosnak tartja Szíria békéjét és stabilitását, valamint az arab ország területi egységére, illetve az iszlám - köztük a síita - szent helyek tiszteletben tartására szólított fel.
Összecsaptak a törökbarát milíciák és a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű lázadószervezet
Az új vezető reményét fejezte ki, hogy a jövő hónapban hivatalba lépő Donald Trump amerikai elnök kormányzata visszavonja az Aszad vezette Szíria ellen elrendelt szankciókat.
A szíriai területre bevonuló izraeli csapatok civilekre is tüzet nyitottak.
Törökország a becslések szerint néhány ezer katonát állomásoztat Szíria északnyugati, illetve északkeleti részén fekvő néhány városban.
Kérdéses milyen foganatja lesz az ajánlatnak.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök múlt vasárnap utasította az izraeli hadsereget az ellenőrzés átvételére a terület felett, mert szerinte összeomlott az 1974-es egyezmény, miután a szíriai hadsereg katonái elhagyták állásaikat.