December 3-a óta a számlák sem érkeztek még meg a háztartásokba, és a leveleket, illetve a csomagokat sem kézbesítik.
A törvénymódosítás szerint az elítéltek ezentúl legalább 27 letöltött év után lesznek feltételesen szabad lábra helyezhetők.
Szlovákia is hosszú ideje támogatja Szerbia csatlakozását - jelentette ki Zuzana Čaputova köztársasági elnök.
Történelmi meccs a zágrábi Maksimir stadionban...
Orbán Viktor miniszterelnök szerda este a Karmelita kolostorban munkavacsorán fogadta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnököt, valamint Andrej Babiš cseh és Peter Pellegrini szlovák miniszterelnököt.
Macron személyében 18 év után érkezett ismét francia elnök Belgrádba.
Az egykori ellentétek időnként ma is kísértenek.
Több száz nyolcadikos diák vonult utcára szerdán Belgrádban Mladen Sarcevic szerb oktatási miniszter lemondását követelve.
A feladatlapok az egyik iskolából szivárogtak ki úgy, hogy valaki felbontotta a tesztet tartalmazó tartalékborítékot, és eladta a feladatlapot, amely aztán felkerült a közösségi oldalakra.
Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő csütörtökön munkalátogatásra utazott Belgrádba, ahol Szerbia legfőbb képviselőivel találkozik.
Az embertelen embercsempészek áldozatai.
A nyugat-balkáni ország külkereskedelmének 63,8 százalékát az Európai Unió tagországaival bonyolította le.
Az ő szerb beszédét még mi is megértjük.
Vucic arra reagált, hogy a szombati belgrádi ellenzéki tüntetésen Sergej Trifunovic, a Szabad Polgárok Mozgalma (SZS) nevű párt vezetője sértő kijelentéseket tett többek között a magyarokra is.
Az ügyben eljáró testület szerdán arról számolt be, hogy nem fogadták be a kérelmet, mert jogilag megalapozatlan.
Fellebbezést nyújtott be nyolc nappal ezelőtt hozott jogerős életfogytiglani börtönbüntetése felülvizsgálata érdekében Radovan Karadzic egykori boszniai szerb elnök.
A szervezők szerint most lett elegük abból, hogy hónapok óta békésen kérték, adjanak lehetőséget nekik a követeléseik beolvasására, ám ezt nem engedélyezték nekik.
Először megmentette az életét, majd megölte.
Nem is az a kérdés, hogy ki az apa, inkább hányas számú szülő is lett Ana Brnabic.
Ivica Dačič a Kurirnak elmondta, már hozzászokott a fenyegetésekhez, de először történt meg vele, hogy egy albán politikus ilyen közvetlen módon fenyegesse meg.