2019. március 28., 20:32

Fellebbezett életfogytiglani börtönbüntetése ellen Karadzic egykori boszniai szerb elnök

Fellebbezést nyújtott be nyolc nappal ezelőtt hozott jogerős életfogytiglani börtönbüntetése felülvizsgálata érdekében Radovan Karadzic egykori boszniai szerb elnök - közölte az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) csütörtökön.

Radovan Karadzic
Fotó: TASR/AP

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék mandátuma lejárta után az ügyet átvevő MICT tájékoztatása szerint a fellebbezésről szóló dokumentumot Karadzic ügyvédje, Peter Robinson juttatta el a testülethez.

Információk szerint a hágai bírói testületnek állást kell foglalnia, hogy befogadja-e a jogerős határozat felülvizsgálatára irányuló kérelmet, ez ugyanis az eljárás ezen szakaszában nem kötelező.

Az ügyben eljáró törvényszék 2016 márciusában 40 év börtönnel sújtotta Radovan Karadzicot az 1992-1995 közötti, csaknem százezer halottat követelő boszniai háborúban elkövetett népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

A magát ártatlannak valló, 73 éves elítélt akkor is fellebbezett a határozat ellen. Ügyvédje az ítélet enyhítését, az ügyészség viszont életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását kérte, mondván, Karadzic abban a vádpontban is bűnös népirtásért, amely alól korábban felmentették.

Az MICT március 20-án hirdetett ítéletet. A fellebbviteli eljárásban a hágai bírói testület elutasította a védelem minden jogi érvét, és megerősítette, hogy Karadzic bűnös az ellene felhozott minden vádpontban, kivéve azt, amelyik alól első fokon is felmentették.

Karadzic megítélése Bosznia-Hercegovinában máig vitatott. Az ország többségében bosnyákok és horvátok lakta részében egyértelműen háborús bűnösnek tartják, míg a szerbek lakta területeken inkább hősként tekintenek rá.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.