Az ENSZ valóban reformra szorul, de kérdés, van-e még erre lehetőség.
"Ne járjanak tovább a háború útján, ahol azt képzelik magukról, hogy a nemzetközi jog felett állnak" - mondta az ENSZ emberi jogi főbiztosa.
Sajtóhírek szerint az Egyesült Államok Orbán Viktort szeretné az ENSZ-főtitkári székében látni.
Akár visszafordíthatatlan rombolás is bekövetkezhet, például a tengeráramlási rendszerek összeomlása, a permafroszt olvadása vagy a trópusi korallzátonyok pusztulása révén.
A szebb napokat is látott szervezet tehát mára már egyszerre van pénzügyi és tekintélyi válságban egyaránt, ami egyre jobban indokolja a működési rendszerének felülvizsgálatát.
A szlovák külügyminiszter a világ legkülönbözőbb pontjairól érkező hivatali partnereivel egyeztetett.
Gyors megoldást sürgetett az észak-koreai hírszerzés által az 1970-es években elrabolt japán állampolgárok kérdésének megoldásában.
A diplomáciai egyeztetés nem szorítkozott pusztán az intézményi reformokra.
Sokan csak a hazatérés után szembesülnek azzal, hogy mindenüket elvesztették.
Felszólal az ENSZ Közgyűlésének általános vitájában, részt vesz az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén, valamint több kétoldalú találkozón is részt vesz.
A BRICS politikai és gazdasági súlya egyértelműen növekedni látszik, ám ez a növekedés nem feltétlenül jelent egyet a szervezet egységesülésével.
A minisztérium a palesztin hatóságok azon erőfeszítéseivel indokolta a döntést, hogy „internacionalizálják" az izraeli-palesztin konfliktust.
A kormányfő szeptember végéig vár arra, hogy a környezetvédelmi miniszter és a Szlovák Nemzeti Párt megegyezzen a kapcsolat rendezésében.
Az ENSZ főtitkára szerint ha a mesterséges intelligencia ilyen hatalmas erejű lesz, akkor irányítani kell.
680 000 gyermeknek van szüksége humanitárius segítségre.
Néhányan pénzt fogadtak el a kínai, orosz vagy katari rezsimektől, majd beszédeikben szisztematikusan támadták a nyugati országokat és Izraelt, miközben szemet hunytak az autoriter államokban elkövetett jogi jogsértések felett.
A Save the Children nemzetközi segélyszervezet szerint a Gázai övezetben él a világon a legtöbb amputált gyermek.
A palesztin egészségügyi hatóságok a 2025 végéig bekövetkezett halálesetek számát több mint 71 ezerre becsülték.
Véget kell vetni ennek a háborúnak, ami tragikus következményekkel járhat.
A halálesetek nagy többsége megelőzhető lett volna megfelelő egészségügyi ellátással és költséghatékony intézkedésekkel.