A háború kezdete óta 6,7 millió ember menekült el Ukrajnából.
Október 8. és október 14. között az izraeli erők kilenc palesztint öltek meg az Izrael által megszállt területen
Az izraeli támadásokat az EU is elítélte és azok leállítására szólít fel.
Pártfőnök: jó lenne, ha egy ideig az új miniszter, Kamil Šaško mellett maradna, és átadná neki a feladatokat.
Izrael válaszcsapást ígért az iráni rakétatámadásra, amit Teherán önvédelmi akciónak minősített. Közben a fokozódó veszélyhelyzet miatt szerdán a szomszédos országai lezárták légterüket, a szlovák kormány pedig állampolgárai evakuációjáról döntött.
Pontosan lehet tudni, hogy amerikai-orosz párbeszéd nélkül nem lesz lehetséges véget vetni a konfliktusnak - mutatott rá Szijjártó Péter.
Juraj Blanár szlovák külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsában szólalt fel az Egyesült Államokban, New Yorkban.
Az Európai Unió kisebbségben van az ENSZ Közgyűlésén, tisztségviselőit nem veszik komolyan, aminek oka az elmúlt évek kioktató, lekezelő politikája - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az Egyesült Államok várakozásai szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is részt vesz az ENSZ Biztonsági Tanácsának Ukrajnával foglalkozó ülésén.
Tavaly október óta az ENSZ már többször megakadt a humanitárius munkában, de olyan még soha nem történt, hogy semmit ne tudtak volna csinálni, de most ilyen helyzet állt elő.
2024 áprilisában a Catherine Colonna francia diplomata által vezetett független ENSZ-vizsgálóbizottság jelentést tett közzé, amely szerint az izraeli tisztviselőknek nincs bizonyítékuk a vádakra.
Európa fogy, Ázsia stagnál, Afrika „berobban”.
A Hamász elfogadja az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát a gázai fegyverszünetről.
Az ENSZ-főtitkár a globális fosszilis tüzelőanyag-termelés és -felhasználás 30 százalékos csökkentésére szólított fel 2030-ig.
A tervezet jóváhagyása gyakorlatilag annak a kifejeződése, hogy a tagországok támogatják a palesztinok azon törekvését, hogy egyszer elnyerjék a teljes jogú ENSZ-tagságot, ami elvezethet államiságukhoz is.
A Gázai övezet déli részében lévő kórházak üzemeltetéséhez mindössze három napra elegendő üzemanyag áll rendelkezésre.
A Közel-Kelet évtizedek ót puskaporos hordónak számít, de a globális geopolitikai folyamatok hátterében az elmúlt években átrendeződés feltételezhető.
Az ENSZ Emberi Jogi Hivatala kedden felszólította Izraelt, hogy hagyjon fel a telepesek támadásainak támogatásával Ciszjordániában, ahol elszaporodtak az ilyen incidensek.
A boszniai Szerb Köztársaság megkezdi a függetlenné válás folyamatát, ha az ENSZ elfogadja a Srebrenicáról szóló határozatot.
Az ENSZ BT április 18-i közel-keleti kérdésekkel foglalkozó miniszteri szintű ülésén hozzon döntést a kérdésről.