Sport vagy háború? II. rész: Hogyan lesz egy focimeccsből népirtás?

2019. szeptember 25., 15:33
Pomichal Richárd

A sport kiváló eszköz arra, hogy az ember ősi, s állítsanak bármit is egyes szociológusok, kétségtelenül meglévő harci ösztönét törvényes, szabályozott és persze békés keretek közé terelje. Vannak azonban olyan történelmi feszültségek, amelyeket ezek a keretek sem tudnak már kordában tartani, sőt éppen egy-egy sportesemény vezet a gátak átszakadásához. A második világháború óta eltelt 75-80 év legvéresebb konfliktusa, a délszláv háború bizonyára nem ott, és nem akkor robban ki, ha nincs az a bizonyos focimeccs. De előbb egy kis történelmi kitekintő…

Az első világháború után létrejött délszláv állam a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (1929-től Jugoszlávia) multietnikus összetétele miatt nem maradhatott sokáig életképes. A második világégés idején felbomlott, majd a tengelyhatalmak bukása után megint létrejött.

Az új Jugoszlávia hat köztársaságból álló szocialista föderációként alakult meg

Összetartásához vaskézre volt szükség. Az ország élére Josip Broz Tito került. A horvát apától és szlovén anyától származó Tito, a Monarchia katonájaként orosz fogságba esve lépett be a bolsevikok közé. A Kommunista Pártban vette fel a Tito nevet. A második világháború után előbb miniszterelnök, majd 1953-tól a haláláig Jugoszlávia elnöke volt. Miután Sztálinnal megromlott a viszonya, országát kiközösítették a kommunista államok közül.

A Generalisszimusz halála után a szovjet-jugoszláv kapcsolatok normalizálódtak, Tito igyekezett egyenlő távolságot tartani a nyugati és a keleti tömb között. Jugoszláviában a szovjet tömb államaihoz képest nagyobb volt a jólét és a szabadság. 1980 elején Tito egészsége megromlott, fél lábát amputálták, pár hónappal később, május 4-én meghalt. Temetésén egymillió ember vett részt. Néhányan közülük bizonyára tisztában voltak vele, Jugoszláviát is temetik aznap.

Az addig mélyben lappangó társadalmi, etnikai feszültségek villámgyorsan törtek a felszínre. A Szovjetunió felbomlásával véget ért a kétpólusú világrend, Jugoszlávia mint állam már sem a horvátok, sem a szlovének számára nem volt megfelelő.

A szerbek mindenáron egyben akarták tartani az országot, de ez csak tovább szította a többi nép szándékát.

Ugyan a szerbek is felismerték a helyzet tarthatatlanságát, arról azonban nem mondtak le, hogy a szerbek egy államon belül maradjanak. Ragaszkodtak a horvátországi és boszniai szerblakta területekhez.

Horvátország területén, 1990 tavaszán választásokat tartottak, amit a Horvát Demokratikus Közösség nyert meg, melynek vezetője Franjo Tuđman volt, akit megválasztottak az akkor még Jugoszlávián belüli Horvátország elnökének.

Franjo Tuđman (tudták, hogy Tudzsmánnak kell ejteni?) találkozása Antall József magyar miniszterelnökkel, valamikor a kilencvenes évek elején
Fotó: MTI/Szebellédy Géza
Franjo Tuđman (tudták, hogy Tudzsmánnak kell ejteni?) találkozása Antall József magyar miniszterelnökkel, valamikor a kilencvenes évek elején

Alig egy héttel a választások után, május 13-án rendezték a két ősi rivális, a zágrábi Dinamo és a belgrádi Crvena Zvezda csapatának bajnoki meccsét.

A híres zágrábi Maksimir stadionba 20 ezer néző juthatott be, szigorú biztonsági intézkedések után. Elviekben…

Már a mérkőzés előtt hallani lehetett szurkolók közötti összecsapásokról. A belgrádi keménymag mintegy 3000 fővel jelent meg a meccsen. Ez volt a híres, vagy inkább hírhedt Delije csoport, melynek egyik vezetője az Arkan néven elhíresült Željko Ražnjatovič volt. Arkan és „tigrisei“ a háború során emberiesség elleni bűntettek tucatjait követték el.

Természetesen a lelátókon ott voltak a hazai „kék rosszfiúk”, a Bad Blue Boys fanatikusai is.

A Maksimir stadion egy régi képeslapon.
Fotó: gnkdinamo.hr
A Maksimir stadion egy régi képeslapon.

Ahogy útjára indult a labda a szerbek rögtön dalolni kezdtek Zágráb szerb voltáról. A horvátok sem maradtak adósaik, azonnal kőzápor zúdult a vendégszektorra. A szerbek erre feltépték a lelátók székeit, reklámtáblákat szagattak le, és azzal támadtak a horvátoknak. Ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, a két tábor egymásnak esett, a focisták pedig bemenekültek az öltözőkbe.

A zágrábi játékosok közül azonban néhányan a pályán maradtak.

A rendőrség, amely nagyrészt szerbekből állt, persze rögtön beavatkozott: könnygáz, vízágyú, gumibot. A rendőrségi akció főleg a hazaiak ellen irányult, a Crvena Zvezda játékosait közben kimenekítették a csatatérré változott stadionból.

A Dinamo csapatkapitánya, Zvonimir Boban meglátta, ahogy a rendőrök egy zágrábi szurkolót bántalmaznak. A kapitány rögtön ott termett, és az egyik egyenruhást egy rúgással leterítette. A bosnyák nemzetiségű rendőr később úgy nyilatkozott, megérti Boban tettét, és nem is haragszik érte.

Az esetet a kamerák rögzítették, később ez lett a horvát függetlenségi törekvések egyik szimbóluma.

Boban később az eset kapcsán elmondta, ha kell, az életét is áldozná Horvátországért. Ezért a tettéért fél évre eltiltották, így nem lehetett ott az 1990-es olaszországi vb-n, ahol az igen jó nevekből álló Jugoszláv csapat a negyeddöntőig jutott. Csak pár név a soknemzetiségű keretből: a szerb: Stojković, Brnović, Vujović, a horvát: Prosinečki, Suker, Boksić, a szlovén: Katanec, a bosnyák: Sabanadović, a macedón: Pančev, és a montenegrói: Savicević. Az idősebb generáció, aki már akkoriban is követte a futball eseményeit biztosan emlékezik ezekre a legendás nevekre.

Véres küzdelem folyt a pályán.
Fotó: Renato Brandjolica via Jutarnji List/balkanist.net
Véres küzdelem folyt a pályán.

Az erőszak a pályán több, mint egy órán keresztül tartott, a televíziónak hála mindenki láthatta mi történt Zágrábban.

Az összecsapásoknak több száz sebesültje volt. Az eset után a horvátok követelték a szerbek felelősségre vonását, a belügyminiszter lemondását. A szerbek pedig a horvátokat és Tuđman vádolták, mondván az egészet ők szervezték a szerbek lejáratására. Még az év őszén Tuđman elnök meghívására az USA labdarúgó csapata játszott Zágrábban a horvát válogatott ellen. Pár nappal a meccs előtt újra felállították Jellasics bán szobrát Zágráb főterén, annyi különbséggel, hogy kardját már nem északra, Magyarország felé, hanem délre, Szerbia felé fordították.A meccset egyébként a horvátok 2-1-re megnyerték. Ez újabb lökést adott a függetlenségi mozgalmuknak.

1991. június 25-én Horvátország és Szlovénia kikiáltotta függetlenségét, június 27-én kitört a háború, a Balkán felrobbant.

A háborúnak „köszönhetően” Jugoszlávia csapata lemaradt az 1992-es Európa bajnokságról, kizárták őket a háború miatt. A helyükre beugró dánok aztán meg is nyerték a kontinenstornát.

Vannak, akik a mai napig úgy gondolják, hogy ez a májusi meccs volt a kezdete a délszláv háborúnak. Talán ez egy erős felvetés, annyi azonban bizonyos, a legendássá vált találkozó hozzájárult a feszültségek növekedéséhez, s mind a mai napig fontos helye van a horvát nemzettudat történetében.    

Kövesse facebook oldalunkat is!