Vitatható tizenegyessel mentett pontot a Slovan.
Nehéz lesz Pozsonyban.
A Slovan ultrái nehezen dolgozták fel a Fradi elleni vereséget. Talán a gyászmunka része lehetett, hogy az egyébként megnyert odavágón összeszedett 78 ezer eurós UEFA-büntetést sikerült hazai pályán még vagy ötvenezer euróval megfejelniük.
Két magyar és egy szlovák csapat maradt játékban az európai kupasorozatokban.
Nem csak az FTC elleni BL-búcsú fájhat Kmotríknak, az UEFA 78 ezer euróra és szektorbezárásra büntette a klubot a pozsonyi ultrák botrányos viselkedése miatt.
A Ferencváros csupán egyet hibázott a visszavágón, s négyszer talált be a szlovák kapuba.
Szlovákia létezése óta jobban megy a szlovák csapatoknak.
A belügyminiszter arra kéri a szurkolókat, ne keverjék össze a labdarúgó-mérkőzést a "szorítóval és az adrenalinsportokkal".
A mérkőzést nagy rendőri készültség előzte meg.
Inkább pontok levonását vártuk mindkét csapattól.
A 33 esztendős játékos számára fontos, hogy formába lendüljön a válogatott mérkőzésekre, hiszen 2020 szeptembere óta nem lépett pályára a kínai Dalian Yifang csapatában.
A Fortuna Ligában listavezető pozsonyi Slovan hivatalos honlapján jelentette be, négy kulcsemberével is szerződést hosszabbított.
Az UEFA döntése értelmében kénytelenek lesznek a tartalékcsapattal lejátszani a BL-meccsüket.