2022. augusztus 17., 16:41

A kiesések ellenére még mindig van esély

Két magyar és egy szlovák csapat maradt játékban az európai kupasorozatokban. A Ferencváros biztosan csoportkörös, de a BL helyett az Európa-liga vagy az Európa Konferencia Liga vár rá. A Fehérvár, valamint a Slovan is a harmadik számú kupasorozatban kerülhet be a legjobb harminckettőbe.

foci
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A DAC számára ismét a harmadik selejtezőkör jelentette a véget, de ezúttal nem olyan csúfosan búcsúzott Európától a felvidéki alakulat, mint két éve. Akkor Linzben hetet kapott egy mérkőzésen a csapat, az idei két egygólos vereséget akár fejlődésként is elkönyvelhetjük. Az északír Cliftonville-t 2–1-re és 3–0-ra legyőzni szinte kötelező volt, ahogy a feröeri Víkingur Gøtát kétszer 2–0-ra úgyszintén.

A harmadik körben viszont a dunaszerdahelyiekre a nagy múltú FCSB várt, amely ugyan hét éve képtelen megnyerni a román bajnokságot, a tulajdonosa a finoman fogalmazva is ellenszenves George Becali – szóval ez a „Steaua” jelenleg nem egy világverő csodacsapat.

Ettől függetlenül sem Dunaszerdahelyen, sem Bukarestben nem találtak be a kapuba a sárga-kékek, márpedig gólok nélkül elég nehéz továbbjutni.

A visszavágó elején még élt a lehetőség a fordításra, de a FCSB megette Adrián Guľa alakulatát, és két 1–0-val folytathatja az Európa Konferencia Liga rájátszásában. A FCSB játékoskerete háromszor annyit ér, ezt is érdemes megjegyezni, ahogy azt is, hogy összesen hat külföldi szerepel a harminchárom fős keretben, míg a DAC kétharmadát idegenlégiósok alkotják.

És ha már a keretek becsült értékékénél tartunk: hogyan lehetséges, hogy a 14 millió eurós Qarabağ kiejti a Bajnokok Ligájában a lengyel, a svájci és a magyar bajnokot is?

Az azerbajdzsániaknak hogyan sikerült 35-43 millióra taksált gárdákat háromszor is elpáholniuk, vagy cifrábban fogalmazva, kitömniük? Vagy a Transfermarkt alulbecsüli a Qarabağ-féle klubokat? A Ferencváros pocsékul védekezett, a bakuiaknak meg volt egy ütőképes támadósoruk, amellyel nem tudott mit kezdeni Csercseszov csapata. A bakui 1–1 és a hazai 1–3 után a Fradi átkerült az Európa-liga rájátszásába, és a cseh bajnok Viktoria Plzeň helyett az ír rekordbajnok (19 bajnoki cím) Shamrock Rovers vár Dibuszékra augusztus 18-án és 25-én. A párharc győztese az Európa-liga csoportkörébe jut, ahol az EKL-győztes Roma, továbbá a Lazio, Manchester United, Arsenal vagy épp a Monaco biztosan ott lesz, a vesztes az EKL csoportkörébe kerül.

A Fradi bejutott, a Slovan viszont elköszönt az Európa-ligától.

A szlovák bajnok a harmadik selejtezőkörben a görög bajnokkal találkozott. Görögországban 1–1-es döntetlent játszottak, a pozsonyi visszavágón pedig a hosszabbítás perceiben mentették 1–1-re a meccset, jöhetett a harmincperces ráadás, újabb két gól, 2–2, a büntetőket pedig jobban bírták a görögök, Kucka és Chakvetadze is kihagyta, 3–4-gyel továbblépett az Olimpiakosz. A Slovan az EKL rájátszásában a bosnyák bajnok Zrinjski Mostarral csap össze, a továbbjutó a csoportkörbe kerül.   

Megjelent a magyar 7 hetilap 33. számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.