Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Sajko Ferencet, a füleki FTC erőemelők szakosztályának vezetőjét, a Powerlifting Sportklub megalapítóját kérdeztük.
A magyarországi megkérdezettek több mint fele, Erdélyben 44 százaléka, míg a Felvidéken 31 százaléka mondja elsősorban magyarnak magát.
Az egyébként is sokszor diszkriminált roma közösségeken belül tehát létezik egy duplán diszkriminált közösség, a magyar nyelven beszélő romáké.
Vannak a hegyen takaros házak, de összetákolt viskók is.
Az első szakaszban 33 kiválasztott telepen fogják elvégezni a szűrővizsgálatokat.
OĽaNO: „eddig hátat fordítottak a gyerekeknek. Ahogy elkezdték, úgy is fejezik be. Az elején csak ígérgettek, és a végén is ugyanezt teszik”
A rendezvény célja az, hogy közelebb hozza egymáshoz a roma kisebbséget és a többségi nemzetet.
Korlátozottan jutnak ivóvízhez, rossz minőségű a levegő, rosszak a higiéniai körülmények, a hulladéklerakók közelében élnek.
A rimaszombati önkormányzat befektetési tervei között szerepel egy nyolcosztályos moduláris alapiskola építése a Dúžavská úti romatelepen.
A romák a kormányfőnél panaszkodnának Ravasz Ábelre
December 3-án nem csenget a postás, viszont elektronikus csatornán érkezik a községi hivatalba a romaügyi kormánybiztos levele. A pontosság kedvéért (mert tájékoztatni csak így ildomos): a levél a romaügyi kormánybiztos nyitrai kirendeltségről érkezik.