2020. június 20., 18:51

A kéméndi Rózsadombon

Az egykori kéméndi várhegyet, ahol eredetileg földvár állott, mai lakói nevezték el Rózsadombnak. Kitisztították a területet, és táblát is csináltattak ezzel a névvel. Nem adnák semmiért az itteni életet, mert errefelé ismeretlen szó a magány.

Ha valaki unatkozik, csak kiül a padra vagy a fotelok valamelyikébe a domb központján, és pár percen belül társasága is akad.

Banda Roland fogad a Rózsadombon, aki elmondja, nagyjából tíz család él már csak itt. Ő maga Újgyalláról települt ide a családjával. Megnősült, és jó pár éve lejjebb költöztek, egy közeli utcába. Egy Budapest melletti vasgyárban dolgozik, de ha itthon van, ha csak teheti, kilátogat a dombra, hogy elbeszélgessen a rokonaival, a barátaival.

Jó itt a közösség, valamennyien romák. A testvéreim máig itt laknak. Kialakítottunk itt egy teret, ahol focizunk, játszunk, máskor bulizunk, főzünk. Mindenki születésnapját közösen ünnepeljük, de egy random napon is összejövünk, ha éppen ahhoz kapunk kedvet. Ilyenkor kihordjuk a hangfalakat, mulatunk, táncolunk, elbeszélgetünk. Van, hogy sátrat is állítunk. Én sokszor élőben közvetítem a bulit az okostelefonnal – meséli Roland.

Éva, aki elkísért bennünket a dombra, nevetve mondja, látta az adást, sőt az aranygyűrűt minden ujján. Az aranyékszer nekünk amolyan biztosítás, ha megszorulnánk, zálogházba adhatjuk, mondja Roland.

Közben megérkezik a szolgálati biciklijén Banda Géza, Roland testvére, a kéméndi falurendőrség tagja. Most éppen a temetőben kaszálnak, meséli, mivel a közmunkások még nem dolgoznak. Ő itt lakik a Rózsadombon a családjával, és szereti ezt a csendes környéket, ahol szinte egyáltalán nincs forgalom. Csak akkor bolydul fel a domb, amikor ünnepelnek valamit, és ez gyakran egybeesik a segélyek napjával, közli Géza. Hoznak a térre székeket, fotelokat, asztalokat. Ezen a területen szemét és kosz volt, mondja, de már több éve rendben tartják az itt lakók. A mostani polgármester, Grman József támogatólag viszonyul hozzájuk, de ők is részt vesznek a község rendezvényein, többek közt a mangalica- és a szürkemarha-fesztiválon egy-egy főzőcsapattal. 

Nem őrzik a cigány hagyományokat, inkább beilleszkednek

Gyűlnek körénk az emberek, akik egyet-értenek abban, hogy nincsenek különleges hagyományaik, már romául sem beszél senki. Bár többen szlovák környezetből jöttek, itt magyarok lettek, mondják. Roland meséli, régen volt errefelé lagzi, talán az volt az utolsó, amikor ő nősült.

rózsadomb02

– Nálunk nincs szokásban a menyasszonyi ruha, a lány kosztümben vagy cigány ruhában esküszik. Reggel az asszony elmegy a fodrászhoz, a manikűröshöz, ezalatt az ember összeül a családdal, és elkezdenek lassan iszogatni. Majd amikor eljön az ideje, megyünk a községházára. Hiszünk mi Istenben, de hát mindenki olyan asszonyt vesz el, vagy olyan férjet választ, akivel már nem lehet megesküdni a templomban. Onnan aztán már megyünk „basamózni”, enni-inni, táncolni. A lagziban mindig élő zene van, bár egyre kevesebb a zenész közöttünk. Ropjuk egészen reggelig.

„Csipkés a nyakkendője, kilógott a zsebkendője” – dúdolja a háttérben egy idősebb asszony. Az összesereglettek sorolják, négyszer van étkezés a lakodalomban, kirántott hús, fasírt, sült kacsa, sült csibe kerül az asztalra, na meg húsleves és palacsinta is. Kedvencük a párai chumel, a kovásszal készült tészta, amit úgy szaggatnak bele a vízbe, meg a bokoj, a lecsós pörkölt, a vakarcshoz sült kolbász és hurka.  Szeretnek közösen enni, vallják mindannyian.

Amit még megőriztek a múltból, az a temetés előtti háromnapos virrasztás, teszi hozzá Roland. Ilyenkor elmennek a gyászoló családhoz, beszélgetnek az elhunytról, kávéznak, de alkoholt nem fogyasztanak.

– Hiszünk a jóistenkében, imádkozunk, hiszen ő teremtett minket is. Ebédnél is megáldjuk az ételt, jómagam este is gondolok az Istenre – meséli egy idősebb cigányember. Nyolc éve él asszony nélkül, de jó barátságban van a borocskával. Azt is elmondják, elmúlt már az a szokás, hogy gyártották a gyerekeket a pénz miatt. Banda Rolandéknak például csak egy kislányuk van.

Háztűznézőben

Vannak a hegyen takaros házak, de összetákolt viskók is. Banda Gézáékhoz megyünk látogatóba. Ők húsz éve laknak a dombon, egy öreg házat újítottak fel fokozatosan, hozzáépítve a faszerkezetű kiülőt is.  A ház asszonya, Ilona fogad, aki megmutatja a modernül berendezett otthonukat. Ő rokkantnyugdíjasként gondoskodik a családról. Héderváriék háza is kitűnik a többi közül. Ida, aki itt született a várhegyen, özvegy, férje hat éve meghalt. Pedánsan rendben tartja a szobákat és a kinti, parkosított részt. Gyermekei és unokái mind dolgoznak, emellett állatokat is tartanak. Meséli, a férjével a szövetkezetben dolgoztak, és mindig iparkodtak, ne maradjanak el a kéméndiektől.

A cigány mentalitás közösségi, és itt ennek a megélésére ideálisak a körülmények. Nyári estéken bizonyosan gyakrabban fog felcsendülni a vidám muzsika a kéméndi Rózsadombon.        

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.