Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Brutális eset történt a Lévai járásbeli Zselízen. Fiatalok három férfit raboltak ki és különféle tárgyakkal verték meg őket.
A rokonok találtak rá az idős férfira és a kiskorú gyermekre, akik lövési sérüléseket szenvedtek, és már nem mutattak életjelet.
Balesetet feltételezhetően az okozta, hogy fiatal férfi megcsúszott Kawasaki típusú motorjával.
Az elkövető által okozott kár becsült összege csaknem ötezer euró.
Zuzana Čaputová államfő magyarázatot kért Milan Lučanský országos rendőrfőkapitánytól a korompai incidenssel kapcsolatban.
Andrea Bučková romaügyi kormánybiztos a rendőri intézkedést aránytalannak és helytelennek nevezte.
Vallo szerint a rendőrparancsnok komoly hibát követett el, ami miatt nem maradhat tovább tisztségében, ám a rendkívüli helyzetre való tekintettel június végéig még ő marad a parancsnok.
A gépkocsi az árokba sodródott, ahol fölborult, majd egy fának ütközött.
A rendőrök szigorú egészségügyi óvintézkedések mellett végeznek ellenőrzést a nyugdíjasotthonban, ideiglenes kihallgatóhelyiséget alakítottak ki az intézményben.
A miniszter megköszönte a lakosoknak, hogy nagyrészt betartották a korlátozásokat.
A volt rendőrfőkapitány, a korábban Dunaszerdahelyen is szolgálatot teljesítő Jaroslav Spišiak az új belügyminiszter, Roman Mikulec (OľaNO) tanácsadója lett.
Csütörtöktől a hatóságok minden Szlovákiába belépő személyt nyilvántartásba vesznek.
A rendőrség arra kéri a járművezetőket, hogy adjanak előnyt az állatokat vagy élelmiszert szállító járműveknek. Ezeket a járműveket jelzéssel látják el.
Az állami hivatalok közül jelenleg a rendőrség közösségi oldalai a leglátogatottabbak.
Mivel a templom egyúttal kulturális műemlék is, ezért az épület nem volt bezárva, aki akart, önszántából részt vehetett a misén.
Ma 12.00-tól lezárják a szlovák-lengyel határt is, a lengyel hatóságok csak két átkelőt hagynak nyitva - közölte a rendőrség.
A Szlovákiában is felbukkant koronavírus miatt a rendőrség is új intézkedéseket vezetett be.
A szonda több mint 2 ezreléket mutatott.
Több napja tartotta rémületben a kutyatulajdonosokat.
Az üggyel gyorsított eljárásban foglalkoznak.
Soha nem tudhatod, ki figyel címmel felvilágosító kampány keretében hívja fel a rendőrség a fiatalok és az összes felhasználó figyelmét, hogy soha ne tegyenek közzé személyes információkat a közösségi hálón.
A Koháry utcai kereszteződésnél a Honda 33 éves sofőrje lesodródott az útból, és nekicsapódott a jelzőtáblának.
A családon belüli erőszak áldozatai a bűncselekmények áldozatai számára fenntartott nyolc tájékoztatási irodában is kérhetnek segítséget.
Ötezer eurót tulajdonított el egy pozsonyi (Einstein utcai) bevásárlóközpontban található kávézóból egy ismeretlen elkövető.