Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
A zenekar tagjai legálisan tartózkodnak Európában.
A bűnüggyel összefüggésben négy személyt vettek őrizetbe, közülük hárman már rács mögött vannak.
Gondatlanságával maradandó fogyatékosságot okozott saját gyermekének egy mórahalmi férfi, vádat emelt ellene a Csongrád Megyei Főügyészség.
Egy ittas szlovák férfi a Balaton Soundon ököllel arcul ütött egy ápolónőt, ezért a bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte és kiutasította Magyarországról.
Biztonsági szempontból kiemelt kockázatúnak minősítette a rendőrség a július 11-én sorra kerülő DAC-Cracovia Krakkó Európa-liga mérkőzést.
Közokirat-hamisítás és hamisított közokirattal való kereskedés bűncselekménye ügyében indult eljárás a 48 éves, Komáromi járásból származó Vojtech ellen.
Az ügyben a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) folytat nyomozást.
Halálos baleset ügyében nyomoz a rimaszombati rendőrség.
A gázvezeték javítása közben emberi maradványokat találtak az Andódi úton, Érsekújvárban.
Nyilvánosságra hozta a magyar rendőrség azt a videót, amit egy kereskedelmi tévé újságírójának küldtek el szombaton, aki azonnal riasztotta a hatóságokat.
A helyszínre mentőhelikopter érkezett.
A keresett nő 160 cm magas, teltkarcsú. Barna szeme és fekete, vállig érő, göndör haja van.
Lopással gyanúsít a rendőrség egy 26 éves vágújhelyi szerb férfit, aki egy 48 éves nőnek akarta ellopni a oénztárcáját Vágújhelyen.
A rendőrök tetemkereső kutyákat is bevetnek; az állatok segítségével eddig három holttestet találtak.
A rendőrségi akció célja a forgalom biztonságának és folyamatosságának elősegítése.
A műtét után stabil az állapota annak a két férfinak, akik a Pozsony belvárosában történt tegnapi lövöldözésben megsérültek.
A razzia során egy később őrizetbe vett személynél világos rózsaszín, kristályos anyagot találtak három műanyag zacskóban.
A tegnap délutáni pozsonyligetfalui lövöldözéssel összefüggésben a rendőrség körözést adott ki a 43 éves Dušan Jakubík ellen, a férfit holtan találták.
A rendőrség gyanúja szerint barátnője gyilkolhatta meg a 16 éves, zsolnai Tomášt, akit múlt héten testén 21 szúrt sebbel találtak meg lakásában.
Az elhagyott pénztárcát szombaton este hét körül találták meg a nagykürtösi KIK üzletben.
A szlovák rendőrség frissen kikerült FB-posztja az elkövető nemzeti hovatartozására helyezi a hangsúlyt.
Mivel az eset védett személy ellen elkövetett bűncselekménynek minősül, a tettes háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető.
Általános veszélyeztetés ügyében indult nyomozás a szerdai rimaszombati tűzeset kapcsán.
A holttestre kedden találtak rá egy rózsahegyi lakásban.