Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
A fiú a tornaljai reedukációs központból szökött meg október elején.
Október 26. és 30. közt nem fogadnak ügyfeleket az idegenrendészeti osztályok.
Kiemelik ugyanakkor, hogy az ellenőrzésekkel nem a megfélemlítés a céljuk.
A férfit egy év szabadságvesztésre ítélték.
Csütörtök délelőtt rendőrségi razzia volt egy közismert magyar humorista, R. Gy. budapesti lakásán.
Részegen okozott halálos balesetet Nissan típusú gépkocsijával egy 45 éves férfi még vasárnap.
Szigorúbb elbírálás.
A városi hivatal csak akkor nyilatkozik az ügyben, ha már tisztában lesz vele, pontosan miről van szó.
Számos nyugat-európai országhoz hasonlóan, nálunk is úgy nevezett józanodó cellákat hoznának létre az agresszív részegeknek.
Továbbra is vizsgálja a ruttkai iskolában végrehajtott rendőri beavatkozást a belügyminisztérium belső ellenőrzési hivatala.
A rendőrség kétszáz euróra büntette azt a négy külföldi állampolgárt, akik egy, a szlovák-cseh határ közelében található benzinkúton a személyzet felszólítása ellenére sem voltak hajlandó szájmaszkot viselni.
A kettős gyilkosság a csütörtöki döntés után is a rendőrség prioritása lesz.
Az ideiglenes rendőrfőnök elutasítja a gazdasági jellegű bűncselekmények és a korrupció mellékvágányon való kezelését.
Peter Kovařík lesz átmenetileg az országos rendőrfőkapitány. Pozícióját kedden (szeptember 1.) foglalja el.
A férfi többszöri felszólítás után sem állt meg autójával, ezért a rendőrök üldözőbe vették, lövéseket is leadtak rá.
A rendőrség szigorúbban fogja ellenőrizni az óvintézkedések betartását.
Kedden tragikus baleset történt a gútai Diófa utcában. Egy gyalogos nő életét vesztette.
Nagy erőkkel keresik azt a rablót, aki vasárnap egy Csorba-tó melletti étteremben lövöldözött - közölte a rendőrség közösségi oldalán, hozzátéve, az incidens során szerencsére senki sem sérült meg.
A vizsgálatot a termálvíz illegális szivattyúzása és helytelen felhasználása miatt kellett elvégezni.
A 30 éves férfit garázdaság miatt hallgatják ki gyanúsítottként, társait még keresik a rendőrök.
A sportesemény ideje alatt a forgalmat ideiglenes jelzőtáblákkal irányítják.
Pozitív lett a koronavírus-tesztje két Trencsén megyei rendőrnek. Erről a Trencsén megyei Kerületi Rendőrkapitányság tájékoztatott a közösségi hálón pénteken.
Afgán és indiai állampolgárok kerültek rendőrkézre.
A belügyminiszter a testület minden tagjának elküldte a levelet.