A nő március 1-jén érkezett az országba, hogy részt vegyen egy barátnője esküvőjén, de március 10-én nyoma veszett.
Egy 2018 óta körözött szlovák állampolgárt tartóztattak le Spanyolországban, akit nagy erőkkel kerestek, és drogszempészettel vádolják.
Eltűntként keres a rendőrség egy 22 éves férfit.
Holttestet találtak a dunaszerdahelyi járásbeli Nemeshodos község mellett, közölte a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság.
Egy édesanya kérte a rendőrség segítségét Kelet-Szlovákiában, mivel nem tudott kapcsolatba lépni a lányával.
Kihallgatásokkal folytatódik Milan Lučanský tábornok, volt országos rendőrfőkapitány börtönbeli halálának vizsgálata.
Keretszerződést írt alá a belügyminisztérium a Škoda Auto Slovenskoval.
Egy BMW X5 sofőrjét igazoltatták a rendőrök a hét elején Csacán.
Magát rendőrnek kiadó csaló vert át egy hiszékeny nyugdíjast a fővárosban.
Már megint unokázós csalók fosztottak meg a megtakarításaitól egy idős nénit.
Csütörtökön három személyt őrizetbe vett az Ellenőrzési Szolgálati Hivatal (ÚIS) és megkezdte az eljárási cselekmények végzését, büntetőeljárás egyelőre nem indult.
A rendőrség belső ellenőrzési osztálya vizsgálja a késmárki járásbeli Tátraalja (Stráne pod Tatrami) községben történt állítólagos rendőri bántalmazást – közölte Michal Sovič, az Eperjesi Kerületi Ügyészség szóvivője.
Hétfő reggel egy autóbusz és több személygépkocsi ütközött össze Kassán, többen is megsérültek.
A rendőrség figyelmeztet egy e-mailes csalásra, amely hamis idézésekkel él vissza a nevükben, és különösen az idősebbeket kérik annak terjesztésére a családban.
A községi rendőrség működésének módosítása a kormányprogramban is szerepel.
Vizsgálatot indított a belügyminisztérium Ellenőrzési Szolgálati Hivatala (ÚIS) a szerdán este Kassa-Sacán meglőtt férfi ügyében.
Három nő támadott meg egy taxisofőrt szerda éjjel Pozsony Főrév városrészében.
Az előzetes információk szerint egy személyt lőtt sebbel szállítottak kórházba.
Általános veszélyeztetés miatt nyomoz a rendőrség a Záhorie Katonai Műszaki Vizsgáló Intézetben (VTSÚ) kedden (február 25.) történt robbanás ügyében – tájékoztatott a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság a közösségi hálón.
Kizuhant egy pozsonyi társasház erkélyéről egy 42 éves férfi, aki ennek következtében szörnyethalt.