Aki őstermelőként szeretne húsféléket árulni, és idegenkedik a bonyolult ügyintézéstől, inkább csirkével vagy nyulakkal próbálkozzon.
Egyre nyilvánvalóbb, hogy a rohamos műszaki fejlődés következtében néhány évtized alatt teljesen átalakulhat a munkaerőpiac Európában.
A növekvő árak mellett komoly gondot jelenthet az elkövetkező időszakban, hogy az Európai Központi Bank intézkedéseinek köszönhetően a banki kamatlábak is folyamatosan növekednek.
Mindig felüdülés számomra, ha szombaton kimehetek a helyi piacra. Bárhol vagyok is, ezt sosem hagyom ki.
A már hagyományosnak számító őstermelői- és kézművespiac látogatói megtekinthették a felújítás alatt álló kastélyban a frissen rekonstruált esketőtermet is.
A szlovák kormány látszólag tett egy lépést a lakosság felé a magyar és más előttünk járó országok példájából merítve, de sajnos ismét a legfontosabb feladatról feledkeztek el.
A főbb európai részvényindexek szerdán emelkedéssel zártak, miután a korai kereskedésben veszteségeket szenvedtek el, mivel a kereskedők továbbra is az ukrajnai háború és az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciók gazdasági hatását mérlegelték.
A Spotify negyedéves bevétele 2,69 milliárd euró volt a december végével záródott három hónapban, 24 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi 2,17 milliárd eurót.
Szlovákiában sokkal kisebb a jegybank szerepe és a mozgástere az infláció megfékezésében, egyszerűen azért, mert az ország az eurózónához tartozik.
Azt mondják, újra megéri gyümölcsöt, zöldséget árusítani Szlovákiában, csak kissé másképpen, mint ahogy azt a valamikori csallóközi meg a mátyusföldi fóliasátras termelők tették.
A 2020-as évben talán még nagyobb gazdasági visszaesést élhettünk át, mint az előző válságkor, 2009-ben. A foglalkoztatottak száma 2,6 százalékponttal csökkent, ami elsősorban a férfiakat, és a 25 év alattiakat érintette.
A piactorzító hatások kivédése érdekében, az unió versenyhatósága szigorúbban vizsgálná azokat a külföldi, főként kínai, állami támogatású cégeket, amelyek több mint 500 millió euró éves forgalmú európai nagyvállalatok felvásárlására törekszenek.
A nyitás jó hír azoknak, akik standokat üzemeltetnek, és már készítik a kertészeknek a tavaszi kiültetnivalót.
Kicsit fellélegezhetnek a mátyusföldi kistermelők és piacosok.
Sokan kihasználták az utolsó szeptemberi napsugarakat, és családjaikkal látogattak el a csilizközi piacra.
Afrikai gyümölcsökkel, zöldségekkel ismerkedhettek Dunaszerdahelyen az érdeklődők. Az első afrikai piac sikere meglepő.
Tovább szépül a város.
Május 24-től újraindul a börzeszezon a losonci Városi Piacon. Erről tájékoztattak a főszervezők a város közösségi oldalán.
Losoncon újra nyit a városi temető, néhány sportpálya, Füleken pedig a városi piac.
A kéthetes zárvatartás, illetve bizonytalanság után április 25-től ismét árusíthatnak majd a komáromi Vasút utcai nagypiacon.