Peter Pellegrini államfő kedden aláírta a Btk. módosítását.
Peter Pellegrini államfő nem kíván reagálni a kormánykoalícióhoz tartozó SNS párt elnöke, Andrej Danko kijelentéseire, mivel álláspontja szerint Danko ismételten és tudatosan valótlanságokat állít.
Fico és Pellegrini útjai feltehetően végleg elválnak egymástól.
Az ellenzék többsége nem vett részt a szavazáson.
Peter Pellegrini államfő megvétózta a Bejelentővédelmi Hivatal (ÚOO) megszüntetéséről szóló törvényt.
A gazdasági kapcsolatok fellendülését szorgalmazták a mai elnöki találkozón.
Az STVR Szombati dialógusok politikai műsorának a vendége Peter Pellegrini államfő volt.
Peter Pellegrini köztársasági elnök gyerekekkel közösen gyújtotta meg péntek este a karácsonyfa fényeit az elnöki palota előtt.
Pellegrini közlése szerint a pápa azt üzente a szlovákoknak, hogy ne falakat építsenek, hanem hidakat egymás felé.
XIV. Leó pápa a nem túl távoli jövőben szeretné felkeresni Szlovákiát - jelentette be Peter Pellegirni államfő.
A visegrádi négyek területén közel 60 millió ember él, így egy olyan fontos regionális formátum, amelynek vissza kell adni a működőképességét – mondta Peter Pellegrini Esztergomban.
Az ukrajnai béketárgyalások az amerikai, az orosz és az ukrán elnökön – Donald Trumpon, Vlagyimir Putyinon és Volodimir Zelenszkijen – múlnak.
Pellegrini emellett találkozóra hívja a három legfőbb közjogi méltóságot is, erről még a munkalátogatása során beszél Richard Raši (Hlas-SD) házelnökkel.
Peter Pellegrini államfő szerdán elfogadta Peter Kmec (Hlas-SD) helyreállítási tervért és tudásalapú gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettes lemondását.
A köztársasági elnök elutasította a kormányfő kijelentéseit, hogy november 17-e egy előre kitervelt kommunista puccs volt.
Peter Pellegrini államfő a szlovákiai halgazdálkodás támogatására szólított fel, kiemelve, az élelmiszerbiztonság szempontjából is jobb, ha a hazai termelésre támaszkodik az ország.
Peter Pellegrini aláírta az oktatási törvénycsomagot. A hét törvény célja a változtatások végrehajtása az óvodáktól egészen a felsőoktatásig.
Peter Pellegrini köztársasági elnök kedden este találkozott Petr Pavel cseh államfővel.
A parlamenti képviselőknek azt javasolta, hogy a jogszabályt ne fogadják el.
Az UNESCO konferenciája november 13-ig tart. Pellegrini részt vett a csütörtöki (október 30.) megnyitón