Az államfő szerint a fenyegetettségi állapot kihirdetéséről előbb az ország biztonsági tanácsa tárgyalna, és ezt követően vezethetné be a kormány.
A kormánypárti SNS felszólította Peter Pellegrini államfőt, hogy teljesítse államférfiúi feladatait, amivel az állampolgároknak tartozik, és foglalkozzon például a kőolajtranzittal.
Mihamarabb a diplomácia jut szóhoz az energiaszállítás terén.
Dinamikusan fejlődnek a két ország kereskedelmi kapcsolatai.
A köztársasági elnök elmondása szerint a demokratizálás hozzáférést jelent a készségekhez, az eszközökhöz és tisztességes feltételeket az innovációhoz.
Peter Pellegrini köztársasági elnök szerdán megérkezett Indiába, Újdelhibe, ahol részt vesz az AI Impact Summiton, a mesterséges intelligenciával foglalkozó nemzetközi konferencián.
Februárban az államfő a pozsonyi Grassalkovich-palotában fogadja Marco Rubio amerikai külügyminisztert.
Rubio a hétvégi, müncheni biztonságpolitikai konferenciáról utazik Pozsonyba.
A Casa Slovacca az olimpia alatt bemutatja a szlovák kultúrát, konyhát, és az egyes régiókat, mottója a „Tartsunk össze”.
Ki mondhatta: „A magyar közösségről őszintén kell gondoskodnunk. (...) A kollektív bűnösség kérdésére több évtized után fokozatosan kell valamilyen végleges megoldást találni.”
Az emlékezésen Peter Pellegrini felidézte, hogy a szerencsétlenségben 42 szlovák katona vesztette életét, akik a koszovói békemisszióból indultak haza.
Ne várjunk semmilyen jóindulatot a progresszívektől.
Egy ország, amelynek elnöke van – csak államfője nincs.
Szlovákia nem Felvidék – jelentette ki Peter Pellegrini a közmédiának adott évindító interjújában.
Az államfő figyelmeztette a kormánypártokat: jobb, biztonságosabb és nyugodtabb életet ígértek az embereknek.
Pellegrini összesen öt törvényt küldött vissza a parlamentnek újbóli megfontolásra.
Csak magunkban bízhatunk, csak a magyar parlamenti képviselet képes az érdekeinket megfelelő módon képviselni! A felismerésért köszönet, köztársasági elnök úr!
Benyújtotta lemondását Forró Krisztián, Peter Pellegrini köztársasági elnök nemzetiségi tanácsadója.
A Büntető törvénykönyv módosítása teljesen méltatlan lezárása az évnek – mondta megkeresésünkre Gubík László.
Az ellenzéki képviselők beadványt nyújtanak be az Alkotmánybíróságra.