Csütörtökön a trencséni várban került sor a V4-es államfők csúcstalálkozójára.
Csütörtökön a trencséni várban került sor a V4-es államfők és az EB elnökének csúcstalálkozójára.
A köztársasági elnök emlékeztetett a V4-országok közötti együttműködés fontosságára.
A találkozó ötvözi a legmagasabb szintű politikai párbeszédet és egy kulturális eseményt.
Danko rámutatott, hogy a kormány tagjait a kormányfő válassza ki, miután egyeztetett a koalíciós partnereivel.
Az Alkotmánybíróságához fordul a Filip Kuffa környezetvédelmi miniszteri kinevezésére irányuló javaslattal kapcsolatban a köztársasági elnök.
Danko a párt nevében visszautasította Peter Pellegrini államfő döntését, aki nem hajlandó kinevezni Kuffát.
Peter Pellegrini leszögezte, tiszteletben tartja az ártatlanság vélelmét, de egyelőre senki sem tudja kizárni, hogy a nyomozás eredményeként végül nem emelnek vádat Kuffa ellen.
A helyhatósági és regionális választásokon éppen maga a jelölt a lényeg, fogalmazott az elnök..
Az államfő ideiglenesen a miniszterelnököt bízta meg a környezetvédelmi minisztérium vezetésével.
Történelmi tanulság.
Taraba várhatóan visszatér a parlamenti padsorokba.
Felszólal az ENSZ Közgyűlésének általános vitájában, részt vesz az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén, valamint több kétoldalú találkozón is részt vesz.
Peter Pellegrini a Joj 24 televízió vasárnapi Politika 24 című vitaműsorában beszélt erről.
Peter Pellegrini államfő évet értékelt a parlamentben. Az elnök kendőzetlenül beszélt a szlovák társadalom végletes polarizációjáról.
Az elnök szavai és a pártelnök véleménye.
A kormány vagy az emberek oldalán?
Peter Pellegrini államfő szerdán 10 órakor országértékelő beszédet mond a parlamentben.
Taraba szerint ő az egyetlen miniszter Szlovákia történetében, akit azért akarnak leváltani, mert teszi a dolgát, pénzt spórol és átlátható, nemzetközi jellegű közbeszerzéseket bonyolít le.
Az államfő kijelentése sokaknál kiverte a biztosítékot...