Matekozás és rögvalóság
Nem lesz "itten" semmi nagykoalíció, köszönjük, elnök úr, lehet hazamenni – vélekedhettek sokan, Peter Pellegrini államfőt hallgatva szombaton a közrádióban. Bár ugyanezt gondolhatták egykor Angela Merkel szavazói is… Az egy dolog, hogy mit mondhatnak a számok, de létezik-e ténylegesen átjárhatóság a két tábor között?
Peter Pellegrini köztársasági elnök alkalmanként mond érdekes dolgokat. A múlt héten kedden az 51. Agrokomplex megnyitóján például semmi érdekeset nem mondott, nem úgy szombaton, a közszolgálati Szlovák Rádió Szombati párbeszédek című műsorában. Valószínűleg önnönmaga is sejthette, darázsfészekbe nyúl, mikor egy bágyadt, még nyárutói hevülettel zajló szombat délutánon, mikor a potenciális szavazók azon része, amely nem az említett Agrokomplexen simogat traktort, az a hadsereg által szervezett pöstyéni Nemzetközi Repülőnapon tekergeti a nyakát, bedobja az éterbe, hogy bizony, e hazának akár jót is tehetne egy nagykoalíció a két legerősebb politikai erő, a Smer és a Progresívne Slovensko között. Hogy tetszik mondani? Tekerjük ezt vissza. Ja, ez nem podcast, ez még élő rádióműsor. Akkor csak figyeljünk jobban a továbbiakra.
Az államfői logika szerint egy ilyen együttműködéshez mindkét oldalon érett, erős vezetőre lenne szükség, aki képes félretenni saját egóját. Pellegrini arra is figyelmeztetett, hogy egyre több választó veszti el a bizalmát mind a kormánykoalícióban, mind az ellenzékben, és ennek egyik következménye a Republika támogatottságának növekedése lehet, aki begyűjti a politikai lepattanókat.
Emésszük ezt egy kicsit. Az elnök nem azt mondta, hogy a Smer és a PS között közeledés kezdődött, még kevésbé azt, hogy tudomása lenne bármiféle háttértárgyalásról. Egy lehetséges választás utáni forgatókönyvet vázolt fel, mely azonban kellően futurisztikus, sci-fivel határos a szlovákiai politikai realitások közepette.
A reakciók is beszédesek voltak. Michal Šimečka nem hagyott sok teret az elemzőknek, sebtiben kijelentette, a PS nem akar a Smerrel kormányozni, Pellegrini ötletét pedig abszurdnak nevezte. Szerinte a 2027-es választás elsődleges tétje éppen Robert Fico pártjának leváltása. A PS elnöke azt mondta, hogy a Smer Szlovákia jobb életének legnagyobb akadálya, ezért a választás után ennek a politikai korszaknak kell véget vetni. A progresszívek teljes politikai kommunikációja, egész választási stratégiája arra épül, hogy 2027-ben leváltják Ficót. Ha a választás másnapján az egykori posztszocialista betonkockából mára kacsalábon forgó várrá épített Súmračnára látogatnának, azzal törlésjel alá helyeznék az egész saját addigi kommunikációjukat. Ez egy totális arcvesztés lenne. A PS éppen ezért nem teheti meg, hogy ezt az ajtót akár csak résnyire is nyitva hagyja.
A dörzsölt Fico reakciója már jóval érdekesebb volt. A miniszterelnököt meglepte, hogy Pellegrini már a választás előtt kormányalakítási forgatókönyvekről beszél, és azt hangsúlyozta, hogy még messze vannak a választások. Nem jelentette ki azonban azt, amit Šimečka: hogy a Smer semmilyen körülmények között nem léphet kormányra a PS-szel. Ebből persze nem következik, hogy Fico nagykoalíciót akar. Csak nem zárta ki kategorikusan.
Persze, 2027 szeptembere még nagyon-nagyon messze van, addig még akármi történhet. De ha matekozunk egy kicsit a már most meglevő számokkal, nyilvánvalóbb lehet, Pellegrini miért mond(hat)ta, amit mondott. A választásokon ugyanis nem elég a legtöbb voksot megszerezni, kormányt is kell tudni alakítani. Hiába kapta a legtöbb szavazatot 1998-ban a Vladimír Mečiar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, ha nem tudott kivel kormányt alakítani. Sőt, hogy olyant mondjuk, ami jobban fáj: hiába kapta toronymagasan a legtöbb szavazatot 2010-ben a Smer, egyedül 34,8%-ot, utána a kormányfőt mégis Iveta Radičovának hívták (igaz, csak két évre). Tehát a mutatós szám önmagában nem elég. Az utóbbi közvélemény-kutatások adatai alapján kirajzolódó parlamenti matematikából pedig akár a "senki sem tud kormányozni senkivel" patthelyzete is kirajzolódhat. Ez a Smer számára komoly stratégiai problémát jelent.
Peter Weiss volt politikus és diplomata szerint a Smer egyik legnagyobb problémája, hogy a radikálisabb választók megtartása érdekében átvette a jobboldali radikálisok témáit, megerősítette saját versenytársát, a Republikát.
A jelenlegi mandátummodellek alapján pedig a Smer-Hlas-Republika hármas sem feltétlenül érné el a többséghez minimum szükséges 76 mandátumot sem. Vagyis a Smer előtt két kellemetlen lehetőség állhat. Vagy megpróbálja a Republikát is bevonni egy kormányba, amivel tovább nehezítheti a viszonyát az Európai Unióval és a NATO-val, illetve még erősebben rákerülhet a radikális politika pályájára. Vagy új partnert keres. De kit?
De ne gondoljuk, hogy Šimečkáéknak sokkal egyszerűbb. Az augusztusi AKO-modellben a PS mögött álló ellenzéki oldalnak több pártot kellene egy asztalhoz ültetnie. SaS, KDH, Slovensko és esetleg a Demokrati nélkül nehezen jönne össze a 76 mandátum. Csakhogy ezek a pártok nem feltétlenül természetes szövetségesek, Igor Matovič pedig... Hisz tudjuk.
A két nagy tömbön kívüli kisebb pártok számára ezért a 2027-es választás a túlélést jelentő parlamentbe jutás mellett arról is szül, hogy melyikük válik nélkülözhetetlen koalíciós partnerré, és kinek.
Elméletileg valóban létrejöhet olyan parlament, amelyben két nagy tömb sem képes egyszerűen többséget teremteni. Csakhogy ettől még a nagykoalíció nem válik életszerűvé. A progresszív szavazók döntő hányada kizárólag a Fico-rendszer lebontásának szándékával állt a PS mögé.
A Smerrel köttetett házasság pillanatok alatt erodálná a támogatói bázist. Fico bázisának jelentős része a liberális "Brüsszel-bérencek" elleni harc miatt hűséges. Egy PS-szel alkotott koalícióval Fico piros masnival átkötött dobozkában adná az a szavazóit a Republikának a következő alkalomra. Mindkét párt saját választóinak egy részével kellene megértetnie, hogy amit tegnap még elfogadhatatlannak nevezett, az ma már kormányzati együttműködés, államérdek stb. Ez pedig politikailag rendkívül drága lenne. (És akkor még ott van a két pártvezető személyes konfliktusa, de hát az elnök érett vezetőkről beszélt, akik képeset félretenni az egójukat. Vélelmezzük, hogy ez elméletileg lehetséges.)
Ha a Smer és a PS összefogna, a kormányból kieső radikális jobboldali, szuverenista, EU-kritikus választók számára a Republika lenne a természetes menedék. De ugyanez történne a PS oldalán is: a progresszív szavazók egy része kereshetne olyan pártot, amely nem köt kompromisszumot Ficóval. Vagyis a nagykoalíció, paradox módon a két nagy párt legfőbb kihívóit erősíthetné meg. Az elvi kompromisszumok pedig politikai öngyilkossággal érnének fel.
Jövő szeptemberben tehát nemcsak az lesz a kérdés, hogy ki "hozza a számokat", hanem, hogy kinek lesz kellő számú "barátja".
