Továbbra is várják a pályázatokat kilenc művészeti területen, amelynek beadási határideje 2021. március 22.
Az elkészült műalkotások a margonyai Dessewffy-kastély állandó kiállítását képezik majd.
A Hagyományok Háza közzétette aktuális pályázatait, melyek a kézműves társadalom hasznára lehetnek.
Április 5-ig lehet jelentkezni.
Kassa megye ebben az évben kulturális intézményei számára 150 ezer eurót oszt szét innovatív projektek megvalósítására.
Új feltételek érvényesek a pályázatokra Nyitra megyében.
Érdemes pályázni.
A pályamunkák nem csak postai úton, hanem Juhász Brigitta felvidéki koordinátoron keresztül is eljuttathatók a rajzpályázat kiíróihoz.
A bihari hagyományok továbbéltetésére 2003 óta szervez két évente pályázatot.
A regionális nevelés már hét éve beletartozik az órarendjükbe – ez havonta egy nap a 3. osztályban, amikor a diákok buszra szállnak és ismerkednek a környék nevezetességeivel.
Egyetemisták és doktoranduszok figyelmébe!
Több témakörben várják a pályamunkákat április 15-ig.
Január 29-ig lehet pályázni a városi hivatal vezetői posztjára.
Az előző évekkel ellentétben most minden pályázó két projektet is benyújthat.
A Gombaszögi Nyári Tárbor frekventált, ikonikus kapujának újratervezésére várják a pályázatokat.
A Szövetség eddigi legnagyobb felkínált nyereményével szeretné ösztönözni a középiskolásokat és egyetemistákat, hogy színes és izgalmas módon mutassák be a közelgő ünnepek világát és helyi szokásaikat.
Kalauzoljuk el egymást, barangoljunk együtt, repüljünk el messze…messze…, hogy ne csak az oktatás legyen TávÚTON.
Tehát a magyar kisebbség esetében ezek érintik az összes programokat és kísérőprogramokat, kivéve az amatőr és a hivatásos művészeteket. A pályázatok benyújtásának határideje 2020. december 18.
A pályázati munkák leadási határideje 2021.január 31.
Eredményhirdetésre novemberben kerül sor értékes díjak átadásával.