A régió magyar óvodáinak apraja-nagyja ezúttal is a zselízi Magyar Ház udvarán gyűlt össze, hogy bemutassa hagyományőrző népművészeti szokásait.
A rendezvény célja, az anyanyelv megtartása, a gyermekek beszédfejlődésének elősegítése a mesék által, és az óvodák közötti kapcsolat erősítése.
Tizenkét országból érkeztek alkotások
Október 25-én immár hetedik alkalommal rendezték meg az Egyszer volt, hol nem volt... színjátszó találkozót.
Kivégezték a héten Kínában azt az óvodai gondozónőt, aki mérget tett a felügyeletére bízott gyerekek ételébe, megölve egy gyereket.
Az idei évben mintegy 1400 rajz és festmény érkezett be.
A szervezők elmondták, a fő cél megszerettetni a gyerekekkel az olvasást és a könyveket.
Ráirányítják a szülők figyelmét a magyar iskolaválasztás fontosságára.
Sorozatunkban gyakorlati tanácsokat adunk szülőknek ahhoz, milyen napirendet alakítsanak ki, milyen foglalkozásokkal tarkítsák az együtt töltött időt óvodás- , illetve kisiskolás korú gyermekeikkel.
Nehezen tudják megértetni magukat a gyerekekkel, sokszor jelent problémát a közös nyelv hiánya.
A mesékkel, bábokkal folytatott komplex személyiségfejlesztés elsősorban a magyar néphagyomány gazdag kincsestárából, főként a régióra jellemző palóc kultúrából merít.
A magas vérnyomás megelőzését már az óvodásoknál kell kezdeni.
Dunaszerdahely főbb hírei röviden