Minden adakozót szívesen várnak.
Az ukrajnai háború Európának nemcsak a területét pusztítja, hanem globális félelem- és gyűlölethullámot teremtett - mondta Ferenc pápa az ukrajnai háború második évfordulójára emlékezve vasárnap.
A hét vezető ipari hatalomnak (G7) meg kell találnia a zárolt orosz vagyoneszközök kisajátításának törvényes módját, és ezeket a pénzügyi forrásokat Ukrajnának kell adni - jelentette ki Rishi Sunak brit miniszterelnök.
Jelenleg 500 vállalat dolgozik az ország védelmi szektorában.
Az ukrán külügyminiszter szerint ha Németország és a Nyugat nem tekint Ukrajnára Oroszország szemüvegén keresztül az ukrajnai függetlenség kezdete óta, és befogadja az országot az EU-ba és a NATO-ba, ez a háború sosem robbant volna ki.
Ezrek tüntettek Európa-szerte szombaton az orosz-ukrán háború kezdetének második évfordulóján Ukrajnát támogatva.
A két háborús év mérlegéről és a kilátásokról Stier Gábor külpolitikai szakírót, a Moszkvatér portál alapító főszerkesztőjét kérdeztük.
Az EU-nak az USA-tól függetlenül kellene már döntenie a két szláv nemzet közti háborús konfliktusról
Jarábik Balázzsal, a bécsi Humán Tudományok Intézetének (IWM) meghívott kutatójával beszélgettünk, aki a háború kirobbanásakor az EU Biztonságpolitikai Missziójának politikai igazgatója volt.
A jegyzékbe vett személyek európai bankokban tárolt vagyoni eszközeit befagyasztják, számukra pénzeszközöket uniós polgárok és vállalkozások nem bocsáthatnak
A déli ukrán védelmi erők megerősítették csütörtökön, hogy csapást mértek Herszon megyében az orosz csapatok egy összpontosulására.
Az ukrajnai háború kezdete óta több mint 218 ezer embernek segített a Človek v ohrození szervezet.
Az Adásidő vendége ezúttal Bendarzsevszkij Anton külpolitikai szakértő volt.
A Fehér Ház szerint az amerikai Kongresszus tétlensége vezetett oda, hogy az ukrán erőknek ki kellett vonulniuk Avgyijivka városból.
Az ukrajnai háború aktualitásairól és a konfliktus kilátasairól kérdeztük Nógrádi György biztonságpolitikai elemzőt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a frontvonal északkeleti szektorába látogatott, ahol találkozott a megszálló orosz erők ellen harcoló katonákkal.
Avgyijivka bevétele után a zaporizzsjai fronton, Robotine falu térségében indított offenzívát az orosz haderő.
Joe Biden azt mondta az ukrán elnöknek, hogy bízik az amerikai katonai segély folytatásában. Az amerikai elnök abszurdnak és etikátlannak nevezte a katonai segélyek folyamatos blokkolását a kongresszus részéről.
Az orosz erők ellenőrzésük alá vették Avdijivka városát.
Olaf Scholz elmondta, Európa biztonsága elsődleges, és szerinte ezért más országoknak is arra kell törekedniük, hogy költsenek többet Ukrajna védelmére, még akkor is, ha a forrásokat esetleg máshonnan hiányoznak.