Jarábik Balázs: Zelenszkijnek nincs B-terve

Mit csinált 2022. február 24-én?

Kijevben voltam, és vártuk a háborút. Abban az időben az EU-nak dolgoztam, a Biztonságpolitikai Misszió politikai igazgatója voltam. Az amerikai diplomatáktól eltérően mi nem mentünk haza.

A háborút megelőzően már zajlottak a kommunikációs csaták. Az USA már ősztől folyamatosan szivárogtatta ki a hírszerzési jelentéseit...

Ez később be is igazolódott. Mi a háború előtt már evakuáltuk a személyzet egy részét, a munkatársak legszűkebb csoportja azonban a munka folytonosságának biztosítása végett ott maradt.

Ha elővesszük 2022 januárjának, illetve 2021 utolsó hónapjának nyilatkozatait, láthatjuk, a diplomácia képviselői és a szakértői-elemzői közösség is megosztott volt azt illetően, hogy Oroszország végül támadni fog-e vagy sem. Utólag nyilván mindenki okos, de miért látták ezt ennyire különbözően?

Azt el tudom mondani, hogy az EU miért képviselte azt az álláspontot, amit képviselt. Mi a katonák számát néztük, ennek van egy módszertana, hogy adott terület elfoglalásához és megtartásához mennyi katonára van szükség, és nem jött ki a matematika.

Az európaik egyébként fenntartásokkal fogadták az amerikaik előrejelzését a háborúra vonatkozóan, de mondjuk az iraki háború után ezt meg lehet érteni. Európa azt sem feltételezte, hogy Oroszország ekkora támadásba kezd Ukrajna ellen. Vlagyimir Putyin orosz elnök nyilatkozataiból lehetett sejteni, hogy a donbaszi háború intenzívebb formában fog folytatódni, de azt, hogy megtámadják Kijevet, abban azért mégsem hittünk.  

Milyen lelkiállapotban érte az ukrán társadalmat a támadás?

Igazából senki sem lepődött meg, de pánik azért volt.  Az amerikai sajtóban már októbertől-novembertől lehetett kiszivárogtatott, illetve közzétett hírszerzői jelentéseket olvasni, amelyek átkerültek az ukrán sajtóba is, így a támadás lehetőségével elméletben számoltak az ukránok. Később ezt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is elmondta, nem arról volt szó, hogy ki tudott róla, vagy ki nem, hanem hogy ki hitte el. A haború előtt mi a terepen vizsgáltuk, hogy az ukrán hadsereg és más erőszakszervezetek hogyan fognak reagálni egy esetleges támadásra. Az bizonyos volt, hogy ellent fognak állni, a kérdés inkább az volt, hogy meddig bírják...

De, ismétlem, 130-140 ezer orosz katona felvonulásáról volt tudomásunk. A józan észnek és a bevett katonai gyakorlatnak egyaránt ellentmond az, hogy ennyi katonával megtámadjanak egy ekkora országot. Kijev sikertelen ostroma végül azt bizonyította, hogy körülzárni sem tudták.

Az ukrán társadalom nagyobb része, noha rendelkezett a háború lehetőségéről való tudással, inkább nem hitte el, hogy ez bekövetkezhet. Érdekesség egyébként, hogy minél inkább kelet felé haladtunk, annál kevésbé gondolták az emberek, hogy Oroszország meg fogja támadni Ukrajnát. Éppen ezért az első napokban nagyon nagy volt a káosz. A megszállás elutasítása korábban soha nem látott módon egyesítette a társadalmat, és generációkra meg fogja határozni az orosz-ukrán kapcsolatokat.

Kijev, Krím, és a keleti országrész, ahol a háború ténylegesen zajlik, sokat szerepel a nemzetközi híradásokban. Amiről kevesebb információ érkezik, az a háborús hátország. Ott mi a helyzet? Milyen ez ellátási lánc?

Aki most érkezik meg Kijevbe, az általában csodálkozik.  Mindenki azt várja, hogy háborús övezetbe érkezik, miközben a főváros egyáltalán nem úgy néz ki. A háborús övezetet, és a katonai jellegű infrastruktúra környékét leszámítva, az ellátási láncon nem látszik, hogy háború van. Az első napokban bizonyos kritikus gyógyszerekből volt hiány, de aztán az ukránoknak nagyon jól sikerült megszervezni az ellátást.

A városokat elkerülve haladtak előre, olyan mennyiségű katonát hagyva hátra, akik biztosítani tudták az utánpótlási útvonalakat. Az első sokk után az ukránok hatékonyan szervezték meg az ellátást. Ehhez viszont kulcsfontosságúak a nyugati határátkelőhelyek, mivel mindent, amit otthon nem gyártanak, azt nyugat felől kapják. Ez ukrán-EU határ egy életvonal is. Éppen ezért nehezen viselik a lengyel határblokádot.

Volodimir Zelenszkij pozícióját is megváltoztatta a háború. Annak kitörése előtt egy népszerűségéből sokat vesztett, gyengélkedő elnök volt, akinek aztán sikerült magát visszakormányoznia a nemzet vezetőjének pozíciójába. Bár, a Valerij Zaluzsnij leváltását követő kommenteket látva megint azt kell mondanunk, a zöld gyakorló nimbusza fakulóban van.

Zelenszkij támogatottsága a háború előtt már alaposan megkopott. Ennek több oka is volt. A legfontosabb, amelyről most már hajlamosak vagyunk megfeledkezni, az, hogy Zelenszkij békét ígért, és ezt nem tudta betartani, ahogy elődje, Petro Porosenko sem. Zelenszkij eleinte törekedett a kiegyezésre, de miután nem tudtak megegyezésre jutni, az ukrán külpolitikában egy elég erős oroszellenes vonal uralkodott el. Az orosz támadás, mint mondtam, felsorakoztatta az országot az oroszok ellen, ezzel együtt Zelenszkij mögött. Ez a támogatás jobbára még most is kitart.

Egy most napvilágot látott felmérés szerint az ukrán társadalom nagyobb része egyetért abban, hogy ebből a háborúból Zelenszkijnek kell kivezetni az országot, nem kívánják a lemondását, nem akarnak új választásokat.

Hogy utána kit fognak támogatni, az már egy másik kérdés. Zelenszkij ismételt erodálódását az is okozza, hogy kizárólagosan teljes katonai győzelemről beszél, miközben az emberek látják, hogy az oroszok nem győzhetők le katonai eszközökkel. Várják a B-tervet, azt viszont nincs.

Zelenszkij 2023 szeptemberében védelmi minisztert cserélt, két hete menesztette Valerij Zaluzsnijt, a hadsereg főparancsnokát, majd felmentette a vezérkari főnököt is. Ez ugyan nem gyakori, ugyanakkor nem is példátlan háborús helyzetben. Volt-e szakmai oka Zelenszkijnek ezekre a személycserékre, vagy inkább politikai sakklépéseket láthattunk?

Egy másik ok, hogy egyértelműen nagy ellentét volt Zelenszkij és Zaluzsnij között arról, hogyan kell háborúzni. Márpedig háborús helyzetben ugyancsak nehezen tolerálható, hogy a hadsereg főparancsnoka, az elnök, és a katonai vezető között ilyen ellentétek feszüljenek. A hadseregben parancsot teljesítenek, és aki ellenszegül, azt le szokták váltani. Zaluzsnij eléggé nyíltan feszült szembe az elnöki doktrínával, az Economist és a CNN hasábjain, ami Zelenszkijék szemében egy nagyon komoly ellenzéki tettnek minősült. Van ennek persze politikai vetülete is, Zaluzsnij a háború katonai ikonjává vált. Egy, a leváltása után készült közvélemény-kutatás szerint Zaluzsnij bizalmi indexe a lakosság körében 88-ról 94 százalékra emelkedett, míg Zelenszkijé 77-ről 60-ra csökkent. Zaluzsnij az Economist-beli cikkében azt írta, a frontok befagytak. Zelenszkij erre azt válaszolta, nem fagytak be, hanem harcolnak a végső győzelemig. És ez az, amit az ukrán társadalom számonkér rajta: mi a végső győzelem? A társadalom egyre nagyobb szegmense számára nyilvánvaló, a háborút nem lehet úgy megnyerni, ahogy Zelenszkij hirdeti, a Krím és Donyeck visszafoglalásával. Ő azonban ragaszkodik ehhez a narratívához.

Van egyébként jelenleg az ukrajnai politikai palettán olyan szereplő, aki számára bizonyos területi engedmények elfogadhatóak lennének?

Ha lenne is, nemzeti konszenzus van azt illetően, hogy a területi engedmények lehetőségéről senki nem beszél nyíltan. Ezt egyetlen politikai párt sem vállalja fel. Ugyanakkor a legutóbbi, november-decemberben felvett felmérések szerint a lakosság körében 40-45 százalékra tehető azok aránya, akik elfogadnának valamilyen kompromisszumot. Az ukrán társadalom fárad, szükségük lenne egy szusszanásnyi időre. Erre már szavuk is van: perediska.

A háború második éve apropóján beszélgetünk. A háború elején tartott béketárgyalásokról kimondhatjuk, hogy formálisak voltak. Ezeket leszámítva voltak olyan pontok, ahol ki lehetett volna lépni a háborúból?

Az oroszok egyértelműen állítják, hogy igen, az ukránok egyértelműen állítják, hogy nem. Azok a diplomaták, akik ott voltak a béketárgyalásoknál, azt mondták, körvonalazódott a megállapodás lehetősége. 2022-ben más volt a helyzet, a harkivi ellentámadás és Herszon visszafoglalása után az oroszok álltak vesztésre. Bennfentesek azt állítják, akkor meg lehetett volna egyezni Putyinnal. Most úgy tűnik, Ukrajna "NATO-mentesítését", amit az oroszok akarnak, előbb-utóbb el fogják érni. Ha nem, akkor csak olyan típusú megállapodás lehet, mint a két Korea között, ahol de facto véget értek a harcok, de jure nem.

Az ukrajnai háború egy első világháborúhoz fogható brutális tüzérségi felőrlő háború. Hadianyagból egyelőre az oroszok állnak jobban. Milyen eszközei maradtak még Ukrajnának?

De még ha Ukrajna teljesen összeomlana, és Oroszország elfoglalná, ami elméleti lehetőségként sem áll fenn, nem tudná konszolidálni, nem tudná kezelni azt a gyűlölethullámot, amit az ukrán társadalomban jelenleg az oroszok iránt van. Az oroszoknak két stratégiai problémájuk van: Harkiv és Ogyesza. Egyiket sem tudják elfoglalni. Csak a harkivi ostromra kellene félmillió katona, Ogyesza elfoglalásához pedig át kellene kelni a Fekete-tengeren, ahonnan az ukránok sikeresen kiszorították az orosz hadihajókat. Az orosz cél most talán egy ütközőzóna kialakítása a két ország között.

Ukrajna túlélése szempontjából nagyon fontos a nyugati támogatás folytonossága. E téren a donorok lelkesedése lankadni látszik. Illetve kulcsfontosságú az amerikai elnökválasztás, melynek a kampánya már zajlik. Ez hogyan befolyásolhatja a háború kimenetelét?

Úgy gondolom, az amerikaiak azzal is próbálták elodázni a háborút, hogy nyilvánosságra hozták a titkosszolgálati jelentéseiket. Az európaiak azzal követtek el hibát, hogy ezt a háborút, hogy akár a Minszki Egyezmény betartatásával, nem tudták megakadályozni. Európa kényelmes, mindig a status quora törekszik. Brüsszel idealisztikus gondolkodása azonban Oroszországgal kapcsolatban nem mindig működik. Ami az amerikai elnökválasztási illeti, Donald Trump körül eltúlzott indulatok csapnak fel, főleg az amerikai mainstream sajtóban, emlékszünk még ugye a Russiagate-re, amikor azt állították, hogy Trump Oroszország ügynöke. Ehhez képest éppen Trump volt az, aki megkezdte Ukrajna felfegyverzését. Trump már volt elnök, azt javaslom mindenkinek, nézze meg, milyen lépéseket tett elnökként. Az amerikai külpolitika kérdéseiben sok tekintetben kontinuitás van. Ugyanígy konszenzus van Ukrajna támogatását illetően a republikánusok és a demokraták között, legfeljebb annak módjáról vélekednek eltérően.