Az európaiak az orosz-ukrán háború lezárását várják el vezetőiktől, nem annak finanszírozását.
Az orosz erők csapást mértek a megyeszékhely közelében egy hajójavító üzemre, a támadásban négy munkás megsebesült.
Szerintük Oroszország nem teljesíti maradéktalanul a szerződésben foglaltakat.
A békemegállapodás 2022 márciusában megvolt az oroszok és az ukránok között, de végül mégis megbuktak a két ország közötti béketárgyalások - állítja Gerhard Schröder volt német kancellár.
Boris Pistorius védelmi miniszter: a harmadik Iris-T rendszer elengedhetetlen Ukrajna védelme szempontjából.
A republikánus többség nem fogja támogatni Joe Biden elnök mindkét országnak együtt szánt 106 milliárd dolláros segélycsomagját.
Az új kormányfő a csütörtökön kezdődő uniós csúcstalálkozó előtt nyilatkozott.
Magyar nemzetiségű aradi férfi esett el az ukrajnai háborúban. A 27 éves Wittmann Rudolf korábban a francia idegenlégióban szolgált, és tavaly jelentkezett önkéntesnek.
A háborúban közvetlenül érintett felekre gyakorolt hatások megítélése vegyesebb képet mutat a Századvég közvélemény-kutatásának eredménye szerint.
A fegyvergyárak termelésének a fokozására szólította fel a nyugati országokat az ukrán stratégiai iparágak minisztere.
Zelenszkij: Elsősorban fegyverekre és lőszerre van szüksége Ukrajnának.
Harcokat jelentettek a Donyeck megyében lévő Avgyijivka környékéről is.
Legalább három civil életét vesztette és többen megsebesültek az ukrán hatóságok szerint az elmúlt 24 órában a kelet- és dél-ukrajnai területeket ért orosz légi és tüzérségi támadásokban.
Két halálos áldozata és legkevesebb négy sebesültje van annak az orosz légitámadásnak, amely egy lakóházat rombolt le Zaporizzsjában.
Az orosz hadsereg hat rakétát és 12 iráni gyártású Sahid önmegsemmisítő drónt lőtt ki Ukrajna területére, hétfőre virradóan viszont az ukrán erők két rakétát és 11 drónt semmisítettek meg a levegőben.
Katar több hónapi titkos tárgyalások után kialakított egy rendszert az Oroszországba hurcolt ukrán gyerekek visszajuttatására hazájukba.
Az ukrán ellentámadás teljes kudarcot vallott - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Az orosz hadsereg 13 irányított bombát dobott le a dél-ukrajnai Herszon megyére vasárnap reggel, és találat ért egy infrastrukturális létesítményt.
Németország terjedelmes téli fegyvercsomagot"küld Ukrajnának, ebben légvédelmi eszközök, páncélosok és lőszerek lesznek, hogy katonai téren átsegítsék a télen a kijevi vezetést - közölte kedden a német védelmi minisztérium.
Ukrajna támogatásra számít a NATO-tagországok részéről az egyik legnagyobb kihívást jelentő ellenállóképesség biztosítására a közelgő tél idején - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben.