A konfliktusok eszkalációja mindig elkerülhető – csak az emberiségnek okulnia kellene saját történelméből.
Izrael azt tervezi, hogy ideiglenesen huszonötezer embert fogad be Ukrajnából az orosz invázió miatt.
A Pentagon kedden elutasítani látszott Lengyelország javaslatát, hogy MiG-29-es típusú vadászrepülőgépeit az Egyesült Államok rendelkezésére bocsássa egy németországi bázison.
Az orosz erők moszkvai idő szerint szerda délelőtt 10 órától (közép-európai idő szerint 8 órától) készek humanitárius folyosókat biztosítani, hogy az emberek elhagyhassák Kijevet és négy másik várost.
Ukrajna területén és a világpolitika porondján egyaránt sok minden történt ma. A legfontosabb események, tíz pontban.
Az Egyesült Államok betiltja az orosz kőolaj-, földgáz- és szénimportot, ezzel újabb nyomást gyakorolva Moszkvára az ukrajnai invázió megtorlásaként - jelentette be Joe Biden amerikai elnök.
Eddig 69, felnőtt kíséret nélkül érkező gyermeket fogadtunk be.
Mi lehet mégis annak az egynéhány legfőbb hatalomnak a célja az ukrajnai konfliktus kapcsán?
A szülőknek előbb menedékjogot kell kérni, ezt követően kell meglátogatniuk azt az iskolát, ahol a gyermeküket el szeretnék helyezni.
Orosz katonai repülőgépek több kelet- és közép-ukrajnai várost bombáztak keddre virradóan, Kijev külvárosait pedig tüzérségi támadás érte.
Megakadályozhatja az árak elszállását a magyar gabonapiacon a kormányzat által elrendelt exporttilalom.
Egyes EU-tagországok gátolnák Ukrajna uniós tagjelöltségét.
Valakik elmenekülhetnek előle, de azoknak, akiknek ez nem adatik meg, el kell viselnie a szörnyűségeit.
Régebben a hasonló praktikákat úgy is hívták, hogy helyettes háborúk.
A Sberbank nem volt azon hét orosz pénzintézet között, amelyeket kizártak a nemzetközi pénzátutalásokhoz kapcsolódó SWIFT kommunikációs rendszerből.
Porosenko szerint csoportja már 2500 embernek biztosított védelmet.
Az ellátásra szorulók az ambuláns sürgősségi szolgálatot vagy a kórházak központi betegfelvételét kereshetik fel.
Vlagyimir Putyin és Emmanuel Macron vasárnap csaknem kétórás megbeszélést folytatott telefonon.
Von der Leyen bejelentette, a brüsszeli bizottság kedden javaslatot fog előterjeszteni azzal kapcsolatban, hogyan szabadulhat meg az EU az orosz gáztól, olajtól és széntől való függőségtől.
Az ügyben a rendőrség is nyomoz, rongálás gyanújával indítottak eljárást.