Matyó Márió, a Magyar Állami Operaház tenor énekkari művésze az Ipoly mentéről indulva, építészmérnöki diplomával a kezében váltott irányt, s talált rá hivatására, az éneklésre.
Az Adásiő vendége ezúttal Kevicky Tünde, az Opera Trió énekese volt.
Krasznahorkai László komor, szürreális regényéből, a Valuska című opera október 17. és 24. között három alkalommal lesz látható.
Azokat is megfogja, akik nem követik az opera világát.
Fergeteges tenorparádé.
A rendezvény augusztus 17-én, szombaton 18.00 órától kezdődik az Andrássy-kastély gyönyörű parkjában.
Az Oláh család méltó arra, hogy mi felvidéki magyarok is büszkén vállaljuk az örökségüket.
Elöntötte a víz a prágai Állami Opera felújított épületének alagsorát szerdán este, amikor nagy erejű, jégesővel kísért szélvihar söpört végig Közép-Csehországon.
Bodor Éva opera-énekesnő a Dosky-díj után az Irodalmi Alap kitüntetését is megkapta.
A Felvidéken turnézik Dobri Dániel Egy másik Róma című kamaraoperája május 21-től 26-ig a KultúRecept Produkció társulatának előadásában.
Ünnepi gálaműsorral nyílt meg újra szombat este a Magyar Állami Operaház átfogó felújításon átesett, Andrássy úti főépülete.
A még ma is aktív Szinetár Miklós színházi, opera-, tévé- és filmrendezőként, forgatókönyvíróként is elismert művész.
Ewita, vagyis Bodor Éva opera-énekesnő a Lévai járáshoz tartozó Hontfüzesgyarmatról indulva hódította meg Európa impozáns operaházait.
Az opera világába vágyik.
A haláleset miatt megszakították az előadást, a rendezők arra kérték a nézőket, hogy hagyják el a termet.
Tiszta szívből hirdette műveiben és egyéb megnyilvánulásaiban egyaránt a közép-európai népek egymásrautaltságát.
Nyolcvan opera basszusszerepét énekelhette el, köztük 1978-ban Bartók operájának „hősét”, a Kékszakállú herceget.
A sorozat 2021. március 16-tól 12 héten át naponta jelentkezik.
Az elismerés új erőt ad neki ahhoz, hogy tovább képezze magát és teljes erőbedobással dolgozzon tovább.
Kompromisszumok nélküli, nagyon vagány előadást terveznek megálmodói.