2022. május 20., 16:18

Felvidéki turnéra indul az Egy másik Róma

A Felvidéken turnézik Dobri Dániel Egy másik Róma című kamaraoperája május 21-től 26-ig a KultúRecept Produkció társulatának előadásában.  

Dobri Dániel
Dobri Dániel
Fotó: Dobri Dániel Facebook-oldala

A kamaraművet Nemes Nagy Ágnes (többek között Rómában írt) verseit feldolgozva komponálta Dobri Dániel, összekötő szövegként Lengyel Balázs Két Róma című esszéjének részleteit használta - szerepel a szervezők által az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.

Mint írták, Lengyel Balázs író Két Róma című esszéjében azokról az időkről ír, amikor a második világháború borzalmai után számos költő, író, zeneszerző és festőművész társával együtt lehetőséget kapott egy féléves ösztöndíjra a Római Magyar Akadémián. Ebben az időben együtt éltek és alkottak Rómában a magyar művészeti élet nagyjai, többek között Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Pilinszky János, Weöres és Károlyi Amy.

Az Egy másik Róma című darab egy férfi és egy nő szerelmi történetét mutatja be a közös fiatalkori római utazástól kezdve a szakításon át az időskorig, egészen a halálukig. A történet drámaisága abban rejlik, hogy az ötvenes évek elkeserítő körülményeinek ellenére is mindannyian a hazatérést választották a nyugat-európai élet helyett. Az előadást idén márciusban Budapesten mutatták be, majd a produkció részt vett egy olaszországi turnén, bemutatkozott a Római Magyar Akadémián, majd a nápolyi Ars Domusban.

A téma feldolgozásának ötletét onnan merítettem, hogy magam is ösztöndíjas voltam a nagy múltú Római Magyar Akadémián, a Falconieri-palotában. Az Egy másik Rómát először 2018 októberében mutatták be az örök városban, a Romaeuropa kortárs összművészeti fesztivál keretén belül. A darab és az olasz előadássorozat létrejöttéért köszönettel tartozom Puskás Istvánnak, a Római Magyar Akadémia egykori igazgatójának, Kerek Veronikának, Lengyel Balázs özvegyének, valamint Juhász Annának"

- idézte Dobri Dániel zeneszerzőt a közlemény.

Az előadás elnyerte az olasz közönség és szakma tetszését, több nemzetközi meghívást kapott. A felvidéki turné május 21-én a Komáromban indul a VMK Kiss Péntek József Kamaratermében. 23-án Kassán (Márai Stúdió), 24-én Rimaszombaton (Tompa Mihály Református Gimnázium), 25-én Galántán (Városi Művelődési Központ), 26-án Pozsonyban (Liszt Intézet) lép közönség elé a társulat.

Az előadás rendezője Blaskó Borbála, a szereplők: Tatai Nóra, Kéringer László, Jókai Ági, Fellinger Domonkos, Kiss Péter (zongora), Szűcs Péter (klarinét).

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.