Árnyék után, a téli napfordulóhoz, avagy a fény születéséhez közeledvén eljött az idő, hogy az évet némi reménnyel zárjuk.
Mi kell hozzá? Elérhető vajon ezen a földi síkon, vagy ez is valami olyasmi, amit szimbolikusan kéne értelmezni?
Az analógiás gondolkodás lényege, hogy felismerjük, egy adott szimbólum vagy esemény nemcsak egy dolgot jelent, hanem egy egész rendszert.
Mert egy férfi közösségi önismereti csoport nemcsak arra hív, hogy egymást meghallgatjuk, hanem közösen megéljük és átéljük, átérezzük egymás érzéseit, mondanivalóját, melyekből erőt meríthetünk a továbbiakban.
Hosszú idők óta nyaraim egyik fénypontja az önismereti tábor. Ide úgy járok, mintha haza mennék.
A tudat tágulása nem egy végtelenül megfoghatatlan valami. Mindannyian átmentünk rajta.
Ahogy aktívan járjuk önismereti utunkat, a nyomás és a tisztító tűz hatására nézőpontot váltunk.
Az embereket gyakran foglalkoztatja egy kérdés. Ki is vagyok valójában?
Az ünnepek előtt ismét azt kívántam, mint tavaly: elcsendesedést, tudatosságot. Annyira kevés is elég lenne egy sokkal szebb világhoz, vagy ha ahhoz nem is, legalább a szebb mikrokörnyezethez, társas kapcsolatokhoz.
Személyiségünk meredek változásokon megy keresztül a tapasztalat birtokában, éppen ezért könnyen azt gondolhatnánk, hogy valami rejtélyes dologról van szó.
„Ha van képed róla, kép-es vagy rá” – szól a bölcsesség, melyet gyönyörű magyar nyelvünk félreérthetetlenül kódol.
