lapajánló 20
A jól végzett munka, az új etnikai centrum és a tévutak
Magyar7 - 20. száma
2024. március 17., 09:09

Boldogan éltek, míg meg nem haltak?

Egyszer volt, hol nem volt, majd boldogan éltek, míg meg nem haltak. Szól a hazugság, ami helyesen valahogy így kellene hogy hangozzék: „Megadatott nekik a lehetőség, hogy többé-kevésbé boldogan éljenek, amennyiben hajlandók vállalni annak súlyát és felelősségét, hogy dolgozzanak magukon, az önismereti úton támogassák egymást, s közösen nézzenek szembe a törvényszerűen eljövő normatív kríziseikkel.”

önismeret
Fotó: unsplash.com

Az utóbbi változat sokkal kevésbé romantikus, ugye? Pedig ez az igazság, amit egy közepesen érett személyiség – akinek sikerült meghaladni a gyermek mágikus gondolkodását – képes elfogadni.  S még csak nem is dühöng miatta, hiszen érti, hogy ez nem borúlátás, hanem pusztán olyan tények belátása, amelyekre, ha tudatosan felkészül, nagyobb eséllyel indul a párkapcsolatokban.

Soha nem felejtem el azt a sokkot, amit kamaszként átéltem, amikor tudatosítottam: Disney hazudott. Nem állítom, hogy rossz szándék vezette, mégis úgy vélem, generációk nőttek fel Hollywoodnak a tudatosodást nem épp pozitívan elősegítő hatása alatt. Persze ok-okozati összefüggéseit tekintve ez is könnyűszerrel magyarázható. A két világháborút követően ki ne vágyott volna arra, hogy boldogan éljen, míg meg nem hal? Gondoljunk csak ’69 nyarára…
Woodstocktól Grimmig

Számos vagy számtalan megélt párkapcsolati próbálkozás után kénytelen elismerni az ember, hogy itt valami nem stimmel. Legalábbis nem éppen úgy működnek a dolgok, ahogy azt a nagy könyvben megírták. Hacsak nem shakespeare-i az a nagy könyv, merthogy a dráma, mint műnem, bizony sokkal közelebb áll a valósághoz, mint a tündérmese. Itt érdemes megemlíteni, hogy a mese csodálatos műfaj, amelynek eredete mítoszokon, mondákon, legendákon és eposzokon keresztül az írásbeliség előtti időkre nyúlik vissza. Egy szimbolikus világ, mely bizonyítottan rendkívül jó hatással van a gyermek fejlődésére, amennyiben serkenti a képzelő- és teremtő erőt, értéket közvetít, illetve a szülővel való mély érzelmi összehangolódás jellemzi. A szimbólumokról azonban máskor.

A valóság, legalábbis, amit annak érzékelünk, tán egyik legnagyobb kihívása a párkapcsolat. Legutóbbi írásunkban a világ úgynevezett tükörtermészetéről volt szó, most pedig ezt a gondolatmenetet szőném tovább egy társ viszonylatában. Emberek vagyunk, fejlődő, társas lények. Tudná-e bárki nyugodt szívvel azt mondani, köszönöm, ez a téma engem nem érint? Nem hinném, de természetesen bármikor hazudhatjuk ezt magunknak.
Egy körből kimarad, lépjen vissza a START mezőre

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sokat csalódtam. Nem szarkazmus e mondat. Önismereti szempontból a folyamat elengedhetetlen része a csalódás, ami szerencsés esetben illúzióvesztéshez, ezáltal éréshez vezet. Csalódás nélkül azt hihetem, hogy a dolgok úgy vannak, ahogy azt én gondolom. Ez a merev hit nem túl szerencsés dolog, sok fejlődési lehetőséget nem kínál, gyakrabban csak a szenvedés állandó forrásává válik.

Egy-két csalódás mellett még mindig megvan a reális esélye annak, hogy dühöngjek vagy legyintsek, s a véletlen számlájára írjam a történteket, miszerint „pechem volt”. Ugyanakkor, ha az ember sokat csalódik, kénytelen felismerni bizonyos összefüggéseket. Ez egy törvényszerű folyamat, hasonlóan a gyermek járni tanulásához. Elesik százszor, ezerszer, de előbb-utóbb elindul, bizonyosan. Az én hitrendszeremben ez azt jelenti, hogy sokszor életeket töltünk egy-egy probléma meghaladásával, mivel az ember iszonyúan makacs, és hát valljuk be őszintén, nem is egy, a szakralitásának a csúcsán levő társadalomban élünk, amely komolyan segítené a lelki fejlődést. 
Párom, tükrök tükre

A pár, és a párkapcsolat, mint tükör, talán a legnagyobb önismereti tanító. Mint ahogy azt már előzőleg említettük, az ember reflexív viszonyokban képes csak fejlődni, s mégis ki lehetne arra alkalmasabb, hogy tükrözzön bennünket, mint az a személy, akivel időnk legmeghatározóbb részét töltjük?

Az embernek általában van egy „zsánere”. Ez alatt azonban nem pusztán a fizikai megjelenést értem. Sokkal inkább azon láthatatlan szabad vegyértékeket, amelyek következtében valakibe beleesünk, belezúgunk. Nagyon kedvelem ezeket a kifejezéseket. Jól érzékeltetik, hogy bizony ez olyan, mint a gravitáció. Lehet ellene küzdeni, de ha megbotlottunk, tudjuk mi lesz a vége. A hétköznapokban elterjedt „működik a kémia” kifejezés is találó, ennél azonban sokkal mélyebb a „sémakémia” kifejezés, mely így nemcsak a fizikai vonzódást sejteti, hanem a sémáinkról is említést tesz.

Ezeknek pedig köze van az olyan fogalmakhoz, mint például a korai traumák, kapcsolódási mintázatok, alapszorongások, elakadások, transzgenerációs mintázatok stb. Mivel ezeknek a jelenségeknek a túlnyomó többsége tudattalanul hat életünkre, hosszú évekbe és kőkemény, fájdalmas munkába telik, hogy elkezdjük kapirgálni a felszínt. Amikor azonban ez megtörténik, egészen hihetetlen dolgok kerülnek a napvilágra. Akár egy kirakós, amelyben helyére kerülnek a dolgok, úgy fedi fel magát a teljesebb kép, s kezd érthetővé válni például az, hogy miért csalnak meg, miért választok mindig függő társat, miért hagynak el, minden iparkodásom ellenére, vagy hogy éppenséggel miért vagyok képtelen egy épkézláb párkapcsolat kialakítására? A kulcskérdés mindig ugyanaz: hogyan járulok én hozzá ehhez?

Amikor az énkép töredezik
Tisztában vagyok természetesen vele, hogy ezek a kérdések óhatatlanul provokálják az éretlen egót, az áldozati dinamikában ragadt embert. Tudom, mert valamikor engem is elmondhatatlanul kínzott: „Hogyan is tehetnék róla ÉN, hiszen magam vagyok a megtestesült Szentlélek?!” Aztán, ahogy telnek-múlnak az évek, s aktívan járjuk önismereti utunkat, az alkímiai elképzelés szerinti iszonyú nyomás és tisztító tűz hatására nézőpontot váltunk.

Az árnyékból előbújnak olyan részletek, mint hogy az állandó mosoly mögött valójában egy elhagyott, bántalmazott gyermek bújik meg, aki ezzel az álarccal tanult meg túlélni. Hogy a görcsös jóra való törekvés mögött a büntetéstől való félelem lapul. Hogy a kényszeres kontroll mögött a világgal szembeni ősbizalmatlanság rejlik. S hogy a párom is csak azért művelte azt velem, amit, mert egészséges önszeretet és önértékelés híján hagytam. Hogy ismét megvethessem magam. Mert azt már olyan jól ismerem. S mert még ezzel dolgom van.

Megjelent a Magyar7 2024/10. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.